Sötét mód ikon
2026 június 10
A szerb GDP 1,9 százalékkal zsugorodhatott

A szerb GDP 1,9 százalékkal zsugorodhatott

A szerb parlament által december elején jóváhagyott 2013. évi költségvetés 2 százalékos gazdaságnövekedéssel számol, a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,3 százalékban állapították meg. A balkáni ország tavalyi GDP-arányos államháztartási hiánya 6,2 százalék körüli volt. A kormány azt vállalta, hogy a hiányt 2014-ben a GDP 1,9 százalékára, 2015-ben 1 százalékára szorítja le. A szerb államadósság tavaly a GDP mintegy 60 százalékára nőtt. A kormány azt tervezi, hogy az államadósság a hazai össztermék 65,2 százaléka lesz 2013-ban, majd a jövő évtől kezdve csökken. A szerb adósságkezelő novemberben közölt adatai szerint az államadósság 16,6 milliárd euró volt október végén, ami a hazai össztermék (GDP) 57,5 százaléka. A múlt év végén az államadósság kisebb, 14,8 milliárd euró volt.

Belgrád új, három évre szóló elővigyázatossági megállapodást tervez kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és erről a tárgyalások tavasszal kezdődnek meg. Az IMF igazgatótanácsa 2011 szeptemberében hagyta jóvá az előző szerb kormánnyal kötött 1,1 milliárd eurós, 18 hónapos elővigyázatossági jellegű készenléti hitelmegállapodást. Az elszálló költségvetési hiány és a növekvő államadósság miatt – még az előző kormány idején – az IMF tavaly februárban úgy döntött, hogy befagyasztja a hitelkeretet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.