Az amerikai WTI olaj hétfőn több, mint 4 éve nem látott mélypontra, 63,7 dollárra esett. A délutáni órákban azonban megindult felfelé a jegyzés és egészen 69 dollárig emelkedett. A Brent típusú olaj is hasonló mozgást mutatott, a jegyzés átlépte a 72 dollárt.
Erős vételi nyomás indított korrekciót az olaj esetében
A múlt hét óta folyamatosan csökkenő árfolyamon fordítottak, és sikerült ledolgozni a tegnap délelőtt tapasztalt gyengülést. Az olajpiac az OPEC ülését követően átmenetileg volatilisabbá válhat, a következő fontos adat a tengerentúli minisztérium kőolajkészletekre vonatkozó, szerdai jelentése lesz. Ugyanakkor a tegnap tapasztalt árfolyam ingadozás a befektetők portfolió rendezésének is betudható volt, mely jellemző az adott hónap első és utolsó kereskedési napjain. Fundamentális oldalon továbbra sincs felhajtóerő a fekete aranyban, a piaci többlet és a termelés fokozása mellé enyhülő kereslet párosul. Az idei évben kitarthat a jelenlegi keresleti szint, míg jövőre elsősorban Kínától várható nagyobb élénkülés.
A januári szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 69,1 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén januári szállítású Brent olajjal 72,7 dolláron kereskednek.
80 dollárt emelkedett tegnap az arany
Több mint egy éve nem látott napon belül emelkedést mutatott tegnap az arany árfolyama a négy és fél éves mélypont közeléből, a jegyzés öt hetes csúcsra ért, majd innen kisebb korrekció indult.
Az arany árfolyama tegnap reggel esésnek indult a svájci referendum hatására, mely során a szavazópolgárok leszavazták az aranytartalékok súlyának 20%-ra történő emelését a nemzetközi tartalékokon belül. Az arany egészen 1 142 dollárig esett, innen azonban hatalmas rali kezdődött, 80 dollárt emelkedett a jegyzés, aminek hátterében az olaj árának korrigálása állhat, ilyen nagy, közel 4%-os napon belüli emelkedésre 2013 szeptembere óta nem volt példa. Az előző kereskedési napokon az arany árfolyama az olajjal együtt esett, a befektetők ugyanis arra spekuláltak, hogy a csökkenő olajár növelheti az inflációs nyomást, ezáltal csökkent az arany infláció elleni menedékszerepe a piacokon. Az olaj árfolyama azonban közel 5%-ot emelkedett tegnap, ilyen nagy napon belüli emelkedés utoljára 2012-ben volt tapasztalható.
A közeljövőben továbbra is az amerikai dollár és az olaj árfolyamának iránya határozhatja meg az arany mozgását is. Az arany árfolyama a tegnap elért 1 220 dollár feletti szintjéről korrigálni kezdett a dollár erősödésének hatására, jelenleg ismét valamivel 1 200 dollár alatt kereskednek vele.