
Visszaesett a divatóriás
A Reuters által megkérdezett elemzők magasabb, 4,88 milliárd korona adózott eredményre számítottak. Az első negyedévben (december-február) a nyereség tíz százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.
A nyereségcsökkenés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a megszorító intézkedések sújtotta európaiak körében gyengült a kereslet, ezért a társaság a vártnál nagyobb léptekkel terjeszkedik a tengerentúlon – főként az Egyesült Államokban és Kínában – és új márka bevezetését is tervezi. A terjeszkedés költségei viszont megterhelték a vállalat pénzügyi mérlegét. A cég tavaly 327 üzletet nyitott világszerte, az idén további mintegy 350 átadását tervezi.
A Zara után a világ második legnagyobb divatkereskedelmi láncánál a negyedéves árbevétel 31,64 milliárd koronára csökkent az egy évvel korábbi 31,66 milliárd koronáról. A cég szerdán nyilvánosságra hozott közleménye hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a folyó harmadik negyedév jól indult, június első 17 napjában az értékesítés 14 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.