
Varsó büntit kapott a magyar útért
A várakozásokat meghaladóan, az eddigi elsőrendű „A mínusz”-ról, egy fokozattal, „BBB plusz”-ra rontotta a hosszú futamidejű lengyel deviza-államadósság besorolását az S&P, továbbá az új osztályzatra leminősítési lehetőségre utaló negatív kilátást adott, szemben a korábbi pozitív kilátással.
Figyel a Fitch
A másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings, bár leminősítést nem jelentett be, szintén kiemelte, hogy az új kormány intézkedései a fékek és ellensúlyok intézményrendszerét rontják és a szakpolitikai változások negatívak a gazdaság számára. A harmadik hitelminősítő, a Moody’s nem közölt minősítést ezzel az alkalommal.
A döntések és vélemények következtében a zloty tovább gyengült mind az euróval, mind a dollárral szemben – mondta Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Hozzátéve: további eladói nyomásra számítanak a lengyel részvények piacán. Kérdéses, hogy a magyar papírok ebből miként profitálnak. A múlt héten nyertek a varsói esésen, most újabb árfolyam emelkedés helyett, profit taking jöhet.
Összevonják az energiacégeket
Mint mondta, az egyik lengyel lap megszellőztette, hogy összevonhatják a nagy részben állami tulajdonú energiacégek upstream (kitermelői) egységeit egy cégbe, valamint a KGHM – a világ harmadik legnagyobb ezüsttermelője és egyben a világ kilencedik legjelentősebb réztermelője – is ma tartja rendkívüli közgyűlését.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az elmúlt hónapban sorra cserélték le az állami tulajdonnal is bíró, de tőzsdén is szereplő cégek felső vezetését. A kritikák szerint a politikai elköteleződés fontosabb volt bizonyos felső vezetők esetében, mint a szakmai hozzáértés.
Kitört a trendcsatornából a zloty
Érdemes egy pillantást vetni a złoty euróval szembeni árfolyamának chartjára is. Amint látható, fontos hosszú távú csökkenő trendvonalat lépett át a kurzus, a következő ellenállási szint 4,50-nél található. A Bank Pekao helyi elemzője szerint akár már ma tesztelheti a zloty az euróval szemben ezt a szintet, a 2011-ben elért minimumot. Amennyiben ez us szignifikánsan áttörésre kerülne, akkor 4,60-ig, majd akár 4,75-ig is emelkedhet a jegyzés.
Egyiknek bünti, másiknak jutalom
Joggal merül fel a kérdés, vajon mért büntették most azért a lengyeleket, amiért a magyarok dicséretet kaptak alig néhány hónappal korábban.
A legvalószínűbb magyarázat, hogy az S&P megváltoztatta az elemzés fókuszát, most már nem csak figyelmeztetnek a szakpolitikák negatív változásaira, de keményen szankcionálják is azokat.
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a lengyel adósság eddig „első ligás” volt, s most onnan a másodosztályba sorolták. Ami azt jelezheti, hogy unortodox gazdaságpolitikával nem lehet a befektetésre ajánlott állampapírok elitjében „focizni”. Míg a harmadosztályú bóvlipapírok közül a másodosztályra aspiráló magyaroknak többet elnéznek a hitelminősítők.
Végül, az is nyomhatott valamennyit a latban, hogy Lengyelország EU-n belüli gazdasági és politikai súlya jóval nagyobb, mint Magyarországé. Ezért a varsói gazdaságpolitikával szemben nagyobb az elvárás.