2024 március 28

Várat magára az elmozdulás a DAX-ban – technikai elemzés

1 órás

Maradt a 12900-13200-as tartományban a DAX árfolyama, miután elkerülte az innen érkező megerősített letörést. 13100 fölé már nem sikerült kapaszkodni hétfőn, kedd délelőtt pedig csak minimális pluszok látszanak, összességében változatlanul a sáv a papír meghatározó mozgástere. Az innen érkező megerősített elmozdulás mutathatja majd az irányt a folytatásban, tehát lefelé 12900 szignifikáns megtörésére kell figyelnünk, míg fölfelé a 13200-as sávtetőre.

Támasz: 12900

Ellenállás: 13200

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Érdemi változás nem állt be a német index technikai képében, az 50 napos mozgóátlag fölé visszatéréssel próbálkozott meg az árfolyam, de sikertelenül. A sávozás a Bollinger szalagok fokozatos szűkülésével közeledhet a végéhez, ez alapján a közeljövőben számíthatunk elmozdulásra a jelenlegi 300 pontos sávból. Az indikátorok is középvonalaiknál várják az irány eldöntését semleges jelzésben. 12900 megerősített elesése a fej-vállak alakzat nyakvonalának elesését is jelentené, ami jelentős teret nyitna meg a gyengülés előtt, míg 13200 átlépésével a 13500-nál érintett mindenkori csúcsszint célozható meg.

Támasz: 12900

Ellenállás: 13200