2025 május 06

Van költségvetése Izraelnek

A beszámolók szerint a kabinet tagjai az utolsó pillanatban újabb egymilliárd sékeles elvonásról döntöttek, amellyel a minisztériumok költségvetését csökkentik, a védelmi és a népjóléti tárca kivételével. Ez mintegy kétszázalékos elvonást jelent a minisztériumok többsége számára, ellensúlyozandó az állami költségvetés felduzzadt hiányát.

. Az elvonást a tervek szerint jövőre három százalékra emelik.

A pénzügyminiszterről elnevezett Lapid-csomag másfél százalékkal egységesen növeli minden sávban a jövedelem adót, 17-ről 18 százalékra emeli az áfát. A végső szavazás előtti jelentős változtatás az eredetileg benyújtott büdzséhez képest, hogy egy helyett végül másfél százalékkal emelték a vállalati nyereségadót.

Az éjszakai ülésen fél évvel elhalasztották a szefárd ultraortodox oktatási intézményeknek szánt pénzek csökkentését. Az oktatási miniszter közölte, hogy cserébe vállalták, hogy létrehozzák a közismereti tárgyakat is tanító állami ultraortodox oktatási rendszert.

Az este benyújtott tervekkel szemben hajnalra a miniszterek úgy döntöttek, hogy nem lesz kevesebb a gazdasági tárcánál a tudományos vezető pénzügyi kerete sem, amivel az új utakat kereső, frissen alapított vállalkozásokat támogatja a minisztérium.

A hadiköltségvetés megkurtításáról már hétfőn megállapodás született Jair Lapid pénzügyminiszterrel, ott egy hárommilliárd sékeles, körülbelül 180 milliárd forintos megszorításról határoztak.

A költségvetést minden miniszter elfogadta, csak a Tnua (Mozgalom) párthoz tartozó Amir Perec környezetvédelmi miniszter szavazott ellene.

„A költségvetés jóváhagyása az izraeli rendszer megváltoztatásának első lépése.”- mondta Jair Lapid a kormány ülése után. „Hamarosan a kormány elé kerül a katonai és a polgári szolgálat és a gazdasági terhek közös viselésének törvénytervezete, a kabinet végrehajtja a lakhatási költségek csökkenéséhez vezető nemzeti lakásügyi programot, valamint megreformálja az áramszolgáltatást és a tengeri kikötőket” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Hétfőn a megszorító intézkedések miatt az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kneszetben, amit a többség elutasított. Szombat este a Lapid-csomag ellen tízezres tömegtüntetés volt Tel-Avivban, és öt másik városban is az utcákra vonultak a tiltakozók.