2025 július 29

Uniós forrásból finanszírozott állami megrendelések húzták az építőipart

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint az építőipar termelése januárban 15,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szezonálisan kiigazítva a termelés 0,8 százalékkal volt magasabb a decemberinél. A januárban kötött új szerződések volumene 5,4 százalékkal volt több az előző év azonos időszakinál. Az új szerződések volumene tavaly június óta minden hónapban emelkedett több mint 10 százalékkal, novemberben például 133,2 százalékkal.

Lassulás jöhet – A magánszektor gyenge lábakon áll

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint a januári adatok megerősítik azt a várakozást, hogy ebben az évben is kétszámjegyű ütemben nőhet az építőipar teljesítménye. Az elemző ugyanakkor hangsúlyozta: az új szerződések volumene januárban csak 5,4 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, ami azt jelzi, hogy a jövő évtől, vagy akár az idei év végétől lassulás jöhet.

útépítés_felújítás_építkezés_építőipar_123rfJanuárban az egyéb építmények építése 34,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az épületek építésének volumene 4,1 százalékkal, ami mutatja, hogy továbbra is az uniós pénzből finanszírozott nagy állami beruházások „húzzák” az építőipart – emelte ki. A magánszektor változatlanul gyenge lábakon áll, de az állami beruházások továbbra is segíthetik a növekedést – fogalmazott. Az idei kétszámjegyű bővülés után jövőre lassabb, egyszámjegyű, 0-5 százalék közötti növekedésre számít a szakember.

Még nem indult el az új uniós ciklus

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke szintén úgy látja, hogy az idén kitart a lendület az építőiparban. Az ÉVOSZ arra számít, hogy hónapról hónapra 7-8 százalékos éves növekedés lesz, mivel a múlt év végén megkötött nagyértékű szerződésekből eredő munkákat ténylegesen ebben az évben kell megvalósítani.

Tavaly Magyarország a 2007-2013-as uniós pénzügyi ciklus utolsó évében a lehető legtöbb pénzt igyekezett lehívni, ami a kivitelezésben és a szerződéses állomány nagy ütemű növekedésében is érzékelhető volt – mutatott rá az ÉVOSZ alelnöke. Kiemelte: az új szerződések kötésében viszont érződik az, hogy az új, 2014-2020-as európai uniós ciklus még nem indult be.

Koji László úgy vélte, az EU-nak, illetve Magyarországon az új kormánynak egyaránt időigényes feladatot jelent majd az uniós pénzügyi ciklus első éves pályázatainak megjelentetése, az eredmény kihirdetése és a szerződések megkötése. Hozzátette: csak ezt követően kezdődhet az építőipar számára munkát jelentő kivitelezés.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.