2025 május 30

Ukrajnára figyelnek a piacok

Az IG piackutató előrejelzése szerint Londonban a FTSE-100 mutató 8-10 ponttal, 0,2 százalékkal csökkenhet, Frankfurtban a DAX-index 17-34 pontot, vagyis akár 0,4 százalékot eshet, Párizsban a CAC-40 4-9 pontos, azaz 0,2 százalékos veszteséggel nyithat.

tőzsde_index_piacok_várakozások_123rfA befektetők elsősorban azt figyelik, hogy a nyugati országok milyen szankciókat vezetnek be Oroszország ellen, miután a várt eredménnyel végződött a hétvégi krími népszavazás: elsöprő többség szavazott arra, hogy a térség Oroszországhoz csatlakozzon.

Délelőtt elvileg piacmozgató hatása lehet az euróövezeti infláció végleges februári adatának, de nagy meglepetésre senki sem számít. Az előzetes adat szerint 0,8 százalék volt az év második hónapjában az éves infláció az eurózónában. A pénzromlás üteme immár öt hónapja tanyázik az Európai Központi Bank által „veszélyzónának” titulált, 1 százalék alatti tartományban.

Pénteken folytatódott a két hete tartó lejtmenet az európai tőzsdéken. A kínai gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalom és az Ukrajna körüli válság nagyrészt további visszavonulásra késztette a befektetőket. Londonban a FTSE-100 26 pontot, 0,40 százalékot romlott. A frankfurti DAX-30 39 pontot, 0,43 százalékot javított, de így is több mint 5 százalékkal elmarad az év végi értékétől. Párizsban a CAC-40 34 ponttal, 0,80 százalékkal gyengült.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]