
Új tartalékvalutát szeretnének egyesek
A Conclude közleménye szerint a BRICS-országok március végi, a dél-afrikai Durban-ben tartott csúcstalálkozójukon kifejtették: az SDR (1 SDR – angolul Special Drawing Rights, azaz különleges lehívási jogok – egyenlő 1,5042 amerikai dollár) stabilitást vinne a világ pénzügyi rendszerébe, miután – fogalmaztak – az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed instabillá teszi a dollárt azáltal, hogy ezermilliárdokat pumpál belőle a világgazdaságba. A BRICS-országok szerint negatívan hathat a szegényebb országokra, hogy a fejlett államok jegybankjai a saját valutájukkal árasztják el a világot. Ezért is változtatnának az SDR értékét meghatározó, az IMF igazgatósága által ötévente felülvizsgált valutakosár összetételén, amelyben a nemzetközi kereskedelemben leggyakrabban használt pénznemek szerepelnek, 2016-ig például négy valuta: az amerikai dollár 41,9, az euró 37,4, az angol font 11,3, a japán jen 9,4 százalékos súllyal.
Az IMF és a Világbank helyett a BRICS-országok új globális fejlesztési intézményt javasolnak, amely elősegíthetné az amerikai dollár elsőszámú globális tartalékvaluta szerepének csökkenését a nemzetközi kereskedelemben. Ebből a célból a tavaly egymás között 75 milliárd dollár értékben kétoldalú forgalmat elért Brazília és Kína éppen Durbanben írt alá megállapodást arról, hogy a következő három évben áruforgalmukból évente mintegy 30 milliárd dollárt saját valutáikban számolnak el.
Annak ellenére, hogy a BRICS adja a világ népességének közel felét, 14 ezer milliárd dolláros összesített GDP-jük nagyjából az Egyesült Államokéval egyenlő. Magyarország ez év március végi, közel 35,5 milliárd eurós nemzetközi tartalékából mindössze 248 millió eurónak megfelelő volt az SDR – olvasható a Conclude elemzésében.