Sötét mód ikon
2026 június 10
Új forgalomszabályozás a 11-es főút M0-ás csomópontjánál

Új forgalomszabályozás a 11-es főút M0-ás csomópontjánál

A Németországban és Ausztriában már sikerrel működő cipzárrendszer kísérleti bevezetésekor azért erre a helyszínre esett a választás, mert ennek a szakasznak az átlagos napi forgalma mintegy 55 ezer jármű. Ez egyúttal az ország legnagyobb forgalmú – nem autópálya – közútja. A cipzár-elv alkalmazásával – amikor a vezetők önként maguk elé engednek egy-egy autót – jelentősen csökkenthető a dugók kialakulásának esélye – magyarázta az igazgató. Kiemelte: a kialakított forgalmi rend és jelzések abszolút egyedülállónak számítanak Magyarországon, a hatályos KRESZ-ben egyelőre nincsenek erre vonatkozó leírások.

Ennél a megoldásnál is a KRESZ szabályai érvényesek, ugyanakkor az udvariassági szempontok sokat segíthetnek a folyamatos és zökkenőmentes haladás elérésében. A sikeres alkalmazáshoz szükség van az autósok együttműködésére, egymással szembeni toleranciájára és megértésére. A Magyar Közút a bevezetéssel szemléletváltást szeretne elérni, és a továbbiakban folytatni szeretné ennek a megoldásnak az alkalmazását. A 11-es főúton Szentendre felől érkezőket egy hete már azok a figyelmeztető, előjelző sárga táblák fogadják, amelyek az ábrák mellett azt kérik a sofőröktől: „Segítse a besorolást”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.