2024 december 21

Trump belátta: nem minden úgy megy, ahogy gondolta

Máshogy vezet

Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta az AP hírügynökség munkatársait abból az alkalomból, hogy szombaton lesz száz napja elnöki beiktatásának. Ennek kapcsán Trump úgy vélte, hogy az első száz nap „mesterségesen felállított korlát”. Szavai szerint „nincs sok értelme” értékelni elnöksége első száz napját. Ez egy teljesen másfajta elnökség, mint a korábbiak – tette hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

Az AP ennek kapcsán megállapította, hogy Donald Trump „felizgatta Washingtont”, a washingtoni intézmények viszont „megzabolázták őt”, s felidézte, hogy a republikánus elnök „kiszámíthatatlanságával és kemény beszédmódjával megriasztotta a világ vezető politikusait, de a Szíriára mért meglepetésszerű csapásával kivívta dicséretüket”.

Érzi a hivatal súlyát

A hírügynökség értékelése szerint Trump, aki az eddigi politikával történő szakítással kampányolt, közvetve elismerte, hogy a változás Washingtonban mégsem valósítható meg gyorsan. Annak jelét adta, hogy érzi a hivatal súlyát – fogalmazott az AP. Álláspontja szerint Donald Trump meg sem próbálta azt, amit a korábbi elnökök, nevezetesen, hogy építsen a megválasztás utáni politikai tőkére és a közvélemény jóakaratára, ami általában az újonnan megválasztott elnököket övezi. Trumpnak valójában soha nem volt a választáshoz kapcsolódó politika tőkéje, és soha nem élvezett jóindulatot a közvéleményben sem.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A hírügynökség „megosztónak” minősítette Trumpot, és felidézte, hogy a választást a közvetlen szavazatok alapján tulajdonképpen demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton nyerte meg, s az elektori kollégiumban elért győzelme az egyik legkisebb arányú volt az amerikai történelemben.

Adócsökkentést helyezett kilátásba

Donald Trump az AP munkatársainak elismerte, hogy az Egyesült Államok főparancsnoki tisztségének ellátása”emberi felelősségvállalást” is jelent, amivel korábban, ingatlanfejlesztő mágnásként nem törődött. Most viszont tudatában van annak, hogy számolnia kell döntéseinek az emberekre gyakorolt hatásaival, következményeivel is – fogalmazott.

„Amikor eljött az idő, hogy 59 Tomahawkot küldjünk rá Szíriára, akkor azt mondtam magamnak, itt többről van szó, itt halálról is szó van, hiszen embereket ölhetünk meg. Ezzel a kockázattal kellett számolnunk” – jelentette ki Hozzátette: „mindenhez, amit a kormányzáskor csinálunk, szív kell, míg az üzleti életben valójában jobban járunk, ha nincs az embernek szíve”.

Az interjúban elnöksége nagy sikereként említette Trump az Iszlám Állam terrorszervezet elleni stratégiáját. Megismételte, hogy átalakítja az adórendszert, s ezzel a „valaha volt legnagyobb adócsökkentést” helyezte kilátásba.