
Tovább javított eredményein a Seat
A cég 652 millió eurót fordított befektetésre és bővítésre a kutatás, a fejlesztés és innováció területén. Ez az összeg majdnem 100 millió euróval több, mint a megelőző pénzügyi évben volt. E jelentős kiadás és a foglalkoztatott munkaerő kismértékű növelése sem akadályozta meg a multinacionális spanyol autógyártó céget abban, hogy 51 százalékkal növelje az adózás utáni eredményét mely -30 millió eurót tett ki.
Ezt a fontos mérföldkövet a cég alaptevékenységének köszönhetően érte el, amint az a működési mérlegből is kiderül. E vonatkozásban a SEAT 100 milliós eurós javulást ért el. A 2012-es év -134 millió eurós működési eredménnyel zárult, ami a megelőző év -232 millió eurós veszteségéhez képest 42 %-os javulást jelent.
„Az elmúlt évnagyobb erőfeszítéseket követelt tőlünk, mint ahogyan azt előre láthattuk, mert jelentősen csökkent a gépkocsik iránti kereslet Dél Európában. Ugyanakkor sikerült megőriznünk a megelőző három év tendenciáját”-, erősítette meg a SEAT elnöke, James Muir a 2012-es év pénzügyi eredményeinek bemutatásával foglalkozó tájékoztatóján. Az elmúlt 3 év során a cég 391 százalékkal csökkentette a működési veszteségeit, amelyek nagysága 2009-ben még -391 millió euró volt. Holger Kintstscher, a pénzügyi és szervezési elnökhelyettes nem csupán a cég „üzleti megerősödését húzta alá, hanem a SEAT forrás-teremtő képességét is, amelyet a megnövekedett bevételek, a költség- optimizálás és a készpénz-forgalom növelése útján értek el. A profit növekedése felé mutató tendencia kristálytisztán kirajzolódik.”
Több termék és nagyobb nemzetközi jelleg
A SEAT növekedésének két legfontosabb húzótényezője 2012-ben az Audi Q3 gyártásának első teljes éve mellett a termék-offenzíva és a nemzetközi jelleg számottevő megerősítése volt. Ez konkrétan a bevételi oldalon 1 milliárd eurós növekedést jelentett, és így összességében a bevétel elérte az 6.1 milliárd eurót, ezáltal a cég 21 százalékos növekedést ért el a megelőző pénzügyi évhez képest.
A vállalat 79 %-ról 83 %-ra növelte az exportált gépkocsik arányát, és ma már 77 országban van jelen. Még ez a növekedés sem volt azonban elég arra, hogy ellensúlyozza az autóiparban bekövetkezett eladások 16 %-os csökkenését Dél-Európában. 2012-ben ez 321 000 kiszállított SEAT gépjárművet jelentett, ami 8.3 %-os csökkenést mutat a megelőző év vonatkozásában. Összességében a SEAT kiváló eredményeket mutatott fel olyan országokban, mint Németország, amely a SEAT történelme során most először az elsőszámú piacává vált, és ahol a spanyol márka 22.5 %-os növekedést produkált, miközben a gépkocsi kiszállítások ebben az országban 3 %-kal csökkentek.
A SEAT ugyancsak számottevően növelte eladásait Európán kívül. A SEAT „érkezése” Kínába, a márka újraindítása az orosz piacon még tovább emelte a Mexikóban (+16.6 %), Észak-Afrikában és a Közel-Keleten elért kiváló eredmények fényét. A SEAT 4.6 %-os növekedést mutatott Európán kívül, eladásainak majdnem 18 %-a (ami 7 százalékponttal magasabb a megelőző pénzügyi év adatánál) az európai földrész határain túl valósult meg. A SEAT betartotta vállalásait, így példa nélküli módon, negyedévente sikeresen valósította meg egy-egy új termék bevezetését. A Mii család (három- és ötajtós) kiváló
fogadtatásban részesült, ehhez jött az Ibiza új változata, amely Spanyolország történelmében a legnagyobb számban eladott, és egyben a legnagyobb mennyiségben exportált gépkocsi. Az új Toledo legfontosabb hatását idén lehet majd megfigyelni. Az új Leon bevezetése egyre finomabban teszi érzékelhetővé a SEAT jövőképének lényegét: technológia, minőség és a formatervezés. Az új Leon az első gépkocsi, amely az új SEAT logóval büszkélkedhet. Ezt a párizsi autószalonon mutatták be tavaly szeptemberben, és egyben a spanyol márka átalakításának utolsó „ecsetvonásait” jelenti.
Erős pozíciók a képzésben és a munkahelyek teremtésében
Az új modellek bevezetésének, valamint az Audi Q3 gyártása első teljes évének köszönhetően a SEAT Martorellben, a fő gyártóüzemben 7 százalékkal növelte termelését: összesen 377 000 gépkocsi gördült le a gyártósorokról. Ez a barcelonai üzem, amely a közelmúltban ünnepelte fennállásnak 20. évfordulóját, a rugalmasságának és a termelékenységének köszönhetően a Volkswagen Csoport számára egy referencia létesítmény.
A SEAT megtartotta pozícióját, mint Spanyolország egyik legnagyobb munkáltatója, amely majdnem 11 500 munkahelyet biztosít (71-gyel többet, mint 2011-ben), és ha az egész csoportot vesszük figyelembe, akkor a foglalkoztatási adat 14 000 fő. Mindezen túl a cég úttörő szerepet játszott”kettős szakképzés” megvalósításában a Szakképző Iskolájában. A német szakképzési modellt alapul véve ez az iskola az elméleti képzést párosítja a gyakorlati munkával, megnöveli az órák számát és minden tanuló számára díjazást biztosít. A SEAT évente körülbelül 13 milliárd eurót fordít a szakképzésre.
Erős jelenlét a volumen termékeknél
2013-ban a SEAT termékskálája a Leon család köré alapozva tovább bővült. Kevesebb, mint kép hónap múlva a Leon SC már a kereskedőknél lesz. A genfi autószalonon két hete bemutatott modellnek az év vége előtt a kombi változatát is bevezetik. Mindkét változat kulcsszerepet hivatott játszani a SEAT eladások növelése szempontjából, miután ezek bővítik a cég „jelenlétét” az A szegmensen belül, amely a legnépszerűbb mEurópában, és ahol a Toledo is „versenyez”. Az Ibiza család, a már meglévő három karosszériájával, ugyancsak lehetővé teszi a SEAT-nak, hogy a második legfontosabb szegmensben, az AO kategóriában versenyezzen.
Tájékoztatóját összefoglalva a SEAT elnöke, James Muir a következőket mondta: „Elvégeztük a házi feladatunkat. Termékskálánk most egyaránt erős és fenntartható, miután az egész világon eladott gépkocsijaink 40 %-ának a CO2 kibocsátása 120 gramm alatt van. Most azért kell dolgoznunk, hogy ezt a meglévő potenciálunkat kézzelfogható üzleti sikerekké alakítsuk!” 2013 elején a vállalat már megkezdte az elismerések”begyűjtését” a bevezetett új Mii, Ibiza, Toledo és Leon modellekért. Januárban és februárban a kiszállított gépkocsik mennyisége 14 %-kal nőtt.