2024 december 21

Törvényes az INA irányítása

A Vecernji list szerdai számában taktikai játszmaként értékelte az INA körüli legfrissebb fejleményeket és a sport nyelvén fogalmazva, gól nélküli döntetlennek minősíti a keddi igazgatósági ülést, amelynek visszavágója egy hét múlva várható. A jelentős részben (49 százalék) a magyar Mol tulajdonában lévő horvát INA igazgatóságának három horvát tagja a korábbi közlés szerint kifogásolta az igazgatóságon belüli viszonyokat, ezért azok változtatására tett javaslatot. Az erre irányuló javaslatot a keddi igazgatósági ülésen tűzték volna napirendre, de az INA kiadott közleménye szerint az ülésen nem szavaztak a javaslatról, mert azok „nem eléggé kidolgozottak”. Még hétfőn a horvát közszolgálati televízió (HRT) egy neve elhallgatását kérő magas rangú INA-forrásra hivatkozva azt állította, hogy a horvát olajtársaságot Budapestről irányítják, mivel a három horvát és három magyar tagból álló igazgatóságon belül a horvát szavazatok nem érvényesülnek Áldott Zoltán, az INA elnök-vezérigazgatójának döntő jogú szavazata miatt. A HRT hétfőn közzétette honlapján a kifogásokat és azok indoklásait tartalmazó 10 oldalas dokumentumot is.

A horvát televízió nem hivatalos értesülései szerint a keddi maratoni ülésen a magyar fél ignorálta a horvát tagok követeléseit és a találkozó rendkívül forró hangulatban zajlott le. A HRT szerint az igazgatóság üléséről kiadott közlemény ismét csak nem tükrözi horvát igazgatósági tagok véleményét.

A közleményben a társaság egyebek közt azt is leszögezi, hogy kész törvényes lépéseket tenni minden magán- vagy jogi személy ellen, aki hamis állítások közzétételével kárt okoz a társaságnak. Niko Dalic, Ivan Kresic, és Davor Mayer horvát igazgatósági tagok „lázadását” a horvát sajtó a domináns magyar befolyás ellen régóta érlelődő horvát kormányzati stratégia első lépéseként értelmezte. Radimir Cacic gazdasági miniszter, a horvát kormány alelnöke kedden nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy a kormány egyetért-e az INA igazgatósága három horvát tagjának álláspontjával. „Az irányítási jogoknak a tulajdonosi szinttel kell korrelációban lenni, de ez egyelőre nem így van” – mondta a horvát miniszter a HRT-nek. Cacic és Slavko Linic horvát pénzügyminiszter korábban bejelentette, hogy helyet igényelnek az INA felügyelő bizottságában.

A Novi list azt írta, hogy kútba esett a horvát tagok arra irányuló próbálkozása, hogy a horvát fél nevében végre ők is részt vegyenek az irányításban. A Jutarnji list arra emlékeztet, hogy a mostani horvát kormány elejétől fogva keményen lépett fel annak érdekében, hogy a horvát fél egyenrangú partnerként vehessen részt a döntéshozatalban, mivel 44,8 százalék tulajdonjoggal rendelkezik. A kormány szerint a Mol teljesen lelassult az INA és kőolajfinomítói korszerűsítését és más horvátországi a befektetéseket illetően – írta a lap szerdai számában. A HRT azt is megjegyezte, hogy „miközben a Mol spórol a horvát befektetéseken, nem spórol Magyarországon” és ismerteti, hogy a Mol keddi bejelentése szerint a magyar olajtársaság a következő három évben közel 400 millió dollárt szándékozik befektetni Magyarországon. http://ina.hr/default.aspx?id=5900