2025 május 11

Több mint egy milliárddal fejleszt a SALGGLAS Zrt.

Az 1,128 milliárd forintos projekt keretében olyan berendezéseket vásárolt a társaság, amelyek segítségével biztosítani tudják a nagy hajlatú üvegek gyártásának kifejlesztését, továbbá beszereztek egy új feldolgozósort, amelyen a kifejlesztendő termékek vágását-csiszolását végzik – írták a közleményben.

A meglévő vevői kapcsolatok alapján a fejlesztés befejezését követően jelentős mértékű megrendelés várható olyan nagyméretű üvegekre, amelynek gyártási technológiájával eddig nem rendelkeztek – tették hozzá.

A SALGGLAS 489,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a fejlesztéshez az Új Széchenyi Terv Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása című pályázatán.

A Magyarország első – 1893-ban alakult – üveggyárának tevékenységét folytató SALGGLAS Zrt. ma hazánk legnagyobb járműipariüveg-gyártója, személygépkocsikhoz és haszonjárművekhez készít biztonsági üvegeket. A világpiac vezetőjévé vált az „üveg az üvegben” speciális konstrukció előállításában, amelyet a kisteherautók oldalüvegként használnak.

A társaság mintegy 300 embert alkalmaz, ezzel Salgótarján egyik legnagyobb foglalkoztatója.