Egyebek között azon, hogy egyetlen adóeuró, adóforint se vesszen el a társadalom számára. Egyezmények, jogszabályok születtek a határokon átnyúló információáramlásról, a hatóságot segítő adatszolgáltatásról.

Adózatlan jövedelmek bizony vannak

Ám, ha másként nem, de piacot járó emberekként mindannyian tudjuk, hogy leadózatlan jövedelmek bizony vannak. Az adok-e számlát, vagy sem problematikája mellett rendre olyan ügyek látnak napvilágot, amelyek azt mutatják: bizony mind a mai napig komoly pénzek lapulhatnak számlákon.

Fogalmazhattunk volna úgy is: titkos számlákon. Ám a titkos kifejezés messze nem pontos. A nemrég kirobbant és választási kampányos mérteket öltött Simon-ügyben szereplő számla sem volt egyáltalán titkos. Legfeljebb annyiból, hogy tulajdonosának – mint országgyűlési képviselőnek – valószínűleg fel kellett volna tűntetnie azt a vagyonnyilatkozatában. Arról nem is beszélve, ha valóban titkos volt a számla, hogyan kerülhettek az adatai egy napilap szerkesztőségéhez…

A világ számos országában ma az nyit számlát, aki akar. Rendszerint nem kell hozzá semmi, csak útlevél és pénz. Egyes európai országokban a magyar viszonyokhoz képest esetenként nem is kis pénz. Másfelől ne higgye senki, hogy csak úgy besétálhat, mondjuk, egy svájci bankhoz a dollár milliárdjaival, s máris rohannak az alkalmazottak, hogy számlát nyissanak a számára! Ha valamitől a fejlett országok bankjai félnek, azok a fekete pénzek. Főként az olyan valóban illegális pénzekre gondolunk, amelyek például a kábítószer kereskedelemből, a prostitúcióból, s persze nem kizárt, az úgynevezett fehérgalléros bűnözésből, a politikusok ,,megkenéséből” származnak.

Nyilvános számlákon titkos pénzek is lehetnek

Valahol itt van a lényeg. Konszolidált, vagy éppen fejlett országokban működő bankok nyilvános számláin parkolhatnak a világon dollármilliók, anélkül, hogy bármelyik bankárnak megfordulna a fejében, hogy azok titkos, vagy éppen bűnös ügyletekből keletkeztek.

A titok nem a számlákat, hanem a pénzeket, azok eredetét illetheti. Éppen ezért is furcsa az egész Simon úgy. Van benne valami nem életszerű. Átmegyek kétszáz kilométerre a magyar fővárostól és beteszek titkos kétszáz milliócskát egy osztrák bankszámlára, ráadásul olyan pénzintézetébe, amelynek Magyarországon is van érdekeltsége? Ehhez vagy nagyon butának, vagy nagyon nagyképűnek kell lenni. Egy olyan világban, amelyben politikai ellenlábasok és paparazik hada leskelődik a hálószobák ablakában?

Az is lehet, hogy rossz irányba indult el a politikus. Merthogy a világ számos táján működnek mind a mai napig a dollárparkoló-helyek. Ha például délre indult volna a kétszázmilliós táskájával, akkor meglehetősen megnehezíthette volna a hatóságok dolgát. Szerbiában, Montenegróban, vagy netán Albániában nehezebb lehetett volna az adatok beszerzése. Elég, ha csupán a Mol esetére gondolunk. A horvát igazságszolgáltatás nemzetközi, interpol körözést sem tud érvényesíteni. Pedig Horvátország egy ideje uniós tag.

Néhány esztendeje diplomáciai vihart okozott, hogy Montenegróban állampolgárságot kapott Thaiföld korábbi miniszterelnöke, Thaksin Shinawatra. A távol-keleti ország exkormányfőjét hazájában többek között korrupció és felségsértés vádpontjaiban találták bűnösnek és két év börtönbüntetésre ítélték.

Nincsenek távolságok az internet világában

Titkos számlák gyűjtőhelyeként gyakran nevezik meg egyes távoli országok bankjait.  A karib térségben, Amerikában, az óceáni szigetvilágban léteznek ilyen országok és pénzintézetek.  Érdekeltségeket szerezni ezekben az országokban egyáltalán nem nagy ügy. Magyarországon jogi irodák tucatjai ajánlanak off shore cégeket, akár interneten is, közöttük olyanokat, amelyeknek működő bankszámlája is van. Más kérdés, hogy egyes Kajmán szigeti bankokból elfogadnak-e utalásokat komoly, mondjuk, európai bankok. Ám, akinek dollármilliói vannak, annak nincsenek távolságok sem.

Egyébként sem kell messzire menni. Közeli cégeket lehet vásárolni budapesti belvárosi irodákban. Ciprusi, gibraltári, Man szigeteki, londoni vállalatokat, akár uniós bankszámlával, s akinek kellő türelme van, észrevétlenül egyre nagyobb és nagyobb összegeket halmozhat fel. Biztosított a számára a képviselet, az inkognitó, a pénzhez jutás.

A pénz eredetét sem egyszerű felderíteni. Tegyük fel, hogy honpolgárunk egy közép-afrikai országban virágzó vállalatot működtet. Az ott keletkező vállalati pénzeket európai számlákon állomásoztatja. Magyar állampolgárként a fekete kontinensen van az irodája, az üzeme, a lakása. Be se jön Magyarországra az ott megtermelt jövedelme. Vállalati pénz, privát pénz? Senki sem kérdezi. Egybemosható. A magyar és az afrikai állam között akár semmiféle egyezmény sincs. Információ sincs.

Magyarország privát vagyon exportőr

Az internet világában, mint említettük távolságok, határok sincsenek. Akinek dollármillió vannak, az annyi számla felett rendelkezhet a világ számos országában, amennyi felett csak akar. Vagy, amennyire szüksége van. Egy európai nagybankból oda utalja a pénzét, ahová akarja. Olyan nevű bankszámlára, amilyet csak akar. Így lényegülhet át az identitása is apránként.

Információ azonban mégiscsak létezik. Másként, hogyan derült volna fény az említett magyar politikus ausztriai számlán állomásozó pénzére? Az információ eredete egyelőre homályban van. Miként a számlán lévő pénz eredete is. Persze kérdés, egyáltalán a számlán van-e még a pénz. Azt ugyanis a bankszámla tulajdonosa – ameddig az esetünkben már nyomozó hatóságok a kontót nem zároltatják – oda utalja, ahová csak akarja…

A minap a Tőzsdefórum is beszámolt arról, hogy a Blochamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. tanulmánya szerint évi 250-300 milliárd forintra tehető a magyar privát vagyon kiáramlása, az elmúlt 15-20 évben pedig több mint 2500 milliárd forint volt. A pénz kiáramlásának iránya Ausztria, Németország, Svájc, Liechtenstein, Málta vagy a Benelux zóna lehet. A világpiaci vagyontranszfer irányok slágertérsége, Ázsia egyelőre nem domináns tervezési célterület a magyarok körében.