2024 december 22

Jól ment a magas haszonkulcsú piacokon a Nokia-nak

A Nokia finn távközlési berendezésgyártó működési eredményének 9 százalékos növekedéséről számolt be a harmadik negyedévről. A riválisához, a svéd Ericssonhoz hasonlóan bizonyos területeken a kereslet élénkülését várja.

Összehasonlítható alapon a működési nyeresége, azaz a kamat- és adózás előtti nyeresége (EBIT) 454 millió euróra nőtt. A tavalyi harmadik negyedévi 418 millió euróról, és ezzel felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szereplő 424 millió eurót. Az összehasonlítható alapon a bruttó árrés 45,7 százalékra emelkedett 40,8 százalékról részben a költségcsökkentéseknek köszönhetően, illetve annak a hatására, hogy több berendezést értékesített a magas haszonkulcsú piacokon. A Nokia árbevétele 8 százalékkal, 4,33 milliárd euróra esett, elsősorban az Indiába irányuló értékesítések csökkenése miatt. Az indiai értékesítés tavaly megugrott, így a magas bázishoz képest következett be csökkenés – ismertette a távirati iroda.

A Nokia fenntartotta egész évre vonatkozó kilátásait, és közölte, hogy a negyedik negyedévben a növekedés jelentős gyorsulásra számít a hálózati infrastruktúra üzletágban.