A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Szerződést hosszabbít a Saxo Bank
Mindenki Saxo mezben, hogy áttekerjen Albertóval az Alpokon. Ötven kilométer – és micsoda látvány! Aztán múlt szerdán a Saxo Banque France ügyfelei a párizsi Hippodrome-ban szálltak nyeregbe. Természetesen megint Bjarne-nel és Albertóval.
A Saxo Bank 2008 óta szponzorálja Bjarne Riist. Talán tudják, hogy több társ szponzorunk is volt, de mi folyamatosan mellette álltunk az elmúlt hat évben. A múlt hét előtti héten azonban Bjarne felhívott és azt mondta, hogy jelentősen meg kell növelnünk a támogatást. Talán hallották már, hogy az elmúlt hetekben Bjarne több féllel is tárgyalt. Több időre volt még szüksége. Őszintén szólva, nem volt egyszerű döntés számunkra. Sok pénzről van szó, de üzlettársam, a Saxo Bank társalapítója, Kim Fournais és jómagam hiszünk ebben a csapatban és abban, amit értünk tehet. Őszintén hiszem, hogy Bjarne talál majd egy másik névadó szponzort – ha nem idén, akkor jövőre. Egyben szeretném kihangsúlyozni, hogy Kim Fournais és jómagam is örömmel fogadnánk egy új társ szponzort. Kim és én is szeretnénk olyan körülményeket biztosítani Bjarne-nek, Albertónak és a többi kerékpárosnak, amelyek lehetővé teszik, hogy ismét a világ legjobb kerékpárcsapata legyenek.
Egyszerűen fogalmazva: szeretünk győzni. És a győzelemhez megfelelő anyagi támogatásra is szükség van. Most azonban büszkén kijelenthetem, hogy 2014-ben a Saxo Bank a csapat egyedüli névadó támogatója. Számos oka van annak, hogy fokoztuk az elkötelezettség szintjét. Ha a nézőszám és befektetett összeg arányát nézzük, a kerékpározás magasan ver minden más sporteseményt.
Közel 5 milliárd néző követi televízión keresztül a kerékpáros versenyszezont – a nézők több mint 60%-a kapcsolódik be a Tour de France eseményeibe. Ez a leghatékonyabb eszköz, amellyel maximális elérés biztosítható minimális befektetéssel. Ezen kívül a márkaismertség növelésének lehetősége is nagyon vonzó. A szponzorált futballcsapatokkal ellentétben, a kerékpárcsapat felveszi a támogató nevét, jelentős plusz megjelenést biztosítva ezzel a cégnek.
A márkanév újból és újból feltűnik a verseny minden szakaszában és megjelenik minden profi kerékpározással foglalkozó médiumban.
Ráadásul a kerékpározás nemzetközi sport. Így a sok kis helyi rendezvény nagyobb láthatóságot biztosíthat a Saxo Bank számára.
Világszerte 26 irodánk van, ezért fontos számunkra, hogy egy olyan nemzetközi sportot támogassunk, mint a kerékpározás. Bjarne csapatának 29 tagja 15 különböző nemzetiségű, akik akár három versenyen is résztvesznek egyszerre.
A nagyobb kerékpárosok közül jó néhány világhírű, mint például Alberto, Nicholas Roche vagy Mick Rogers, csak párat említve. De még a kevésbe ismert nevek, a legtöbb tehetséges dán kerékpáros is jelentős hírnévvel rendelkező hősnek számít a hazájában.
Nem csak a kerékpározás, a mozgás és a szórakozás miatt szeretnek az ügyfeleink találkozni Bjarne-nel és csapatával.
A múlt héten rájöttem, hogy az ügyfeleink méltányolják az exkluzív betekintést – ahogy én hívom – Európa legprofibb sport vezetőjétől, Bjarne Riistől. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy Bjarne nem csak egy sport legenda, hanem egy professzionális vezető és üzletember is.
Ezt méltányolják a Saxo Bank ügyfelei, akik szintén sikeres vezetők és befektetők. És mint minden professzionális vezető, égnek a vágytól, hogy tanulhassanak. Az elmúlt évtizedben Bjarne egy jó csapatból nagyszerűt formált. A menetnek megvoltak a hullámvölgyei és –hegyei. Jól tudja, hogy miről beszél, ha vezetésről van szó. A kerékpározás népszerűbb, mint valaha – főleg a pénzügyi szektorban, ahol mi is működünk. Az elmúlt években a hedge fund menedzserek, brókerek, és kereskedők teljesen új szintre emelték a kerékpározást. Meg is tudom érteni miért. Egészséges, megfizethető, és könnyen a napirendbe illeszthető. Vitathatatlanul egyszerűbb, mint időpontot foglalni és elmenni egy edzőterembe, tenisz- vagy golfpályára.
Mindent egybevéve, egyértelműen többféle oka van, hogy megnöveltük elkötelezettségünket a csapat iránt és újabb egy évig a névadó szponzoruk maradtunk. Szenvedély, elszántság és csapatmunka a Saxo Bank sikerének legfontosabb elemei. Ezekben a jellemvonásokban hisz Bjarne Riis és csapata. Tudják, hogy csak odaadással, kemény munkával és veleszületett szenvedéllyel érhetnek el sikert. Ilyen értelemben nagyon hasonlítunk egymásra. És örömmel várjuk, hogy jövőre is együtt dolgozhassunk Albertóval és a csapat többi tagjával.