2024 december 22

Szerbia is felülvizsgálja a költségvetést

A szerb kormány szeptember 1-jéig felülvizsgálja a költségvetést, miután a Fitch kilátásba helyezte az ország adósi besorolásának a rontását.


Mladjan Dinkic szerb pénzügyminiszter bejelentette: utasította a minisztériumokat arra, hogy péntekig tegyék az asztalára a kiadáscsökkentő intézkedéseikről szóló javaslatokat.

A dolog azért sietős, mert csütörtökön a Fitch Ratings stabilról negatívra rontotta Szerbia „BB mínusz” adósi besorolásának a kilátását, ami azt jelenti, hogy a balkáni ország közel áll egy leminősítéshez.

A kilátásrontást a nemzetközi hitelminősítő a költségvetés helyzetének romlásával, illetve a gazdaság teljesítményének gyenge kilátásaival indokolta.

A Fitch azzal számol, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiány 6,5 százalék lesz a hitelminősítő által eddig várt 5,5 százalék helyett.

A Fitch szerint a szerb államadósság-ráta a GDP-hez mérten 55 százalék lesz 2012 végén. Ez jóval felülmúlja a költségvetésben előirányzott 45 százalékot és a „BB” besorolású országok 39 százalékos átlagát.

A hitelminősítő egyidejűleg bejelentette azt is, hogy az idei évre 1 százalékos szerb gazdasági zsugorodással számol a májusban várt stagnálás helyett.

A Standard & Poor’s augusztus 7-én egy osztályzattal szintén „BB mínusz” szintre rontotta Szerbia adósi besorolását.

A szerb pénzügyminiszter a múlt héten arra tett ígéretet, hogy nem fagyasztják be a béreket és a nyugdíjakat, és nem lesznek elbocsátások a közszférában, amíg véget nem ér a gazdasági válság.