2025 május 06

Szerbia: északon több a pénz

A gazdaságkutató által hétfőn kiadott jelentés szerint északon a nettó átlagfizetés valamivel több mint 46 372 dinár (120 ezer forint) volt márciusban, míg délen alig érte el a 35 526 dinárt (94 ezer forint). A legtöbbet, 51 396 dinárt (135 ezer forint) a fővárosban, Belgrádban élők vihették haza. Márciusban – az egy évvel korábbihoz képest – 7,6 százalékkal csökkent a nettó reálkereset Szerbiában. A nettó átlagkeresetek a dohány- és bányaipari, valamint a pénzügyi szolgáltatást és légiforgalmi irányítást végző ágazatban voltak a legmagasabbak. A Gazdasági Kutatóintézet szerint azért lehetnek ezeken a területeken magasak a járandóságok, mert a cégek monopolhelyzetben vannak, illetve az állam is serkenti tevékenységüket. A legkevesebbet a fafeldolgozó- és a bőripari ágazatban dolgozók keresték.

A szerb ipar jelentős része Belgrádban összpontosul. A Vajdaság főleg az élelmiszeripar miatt jelentős: ez az ország legfontosabb mezőgazdasági termőterülete. Az ország az év első három hónapjában jelentősen növelte kivitelét. A szerbiai Központi Statisztikai Hivatal márciusi jelentése szerint az ország 2013 első negyedévében 2265,4 millió eurós exportot valósított meg, ami a múlt év ugyanezen időszakához képes 21,7 százalékos növekedést jelent. Pénteken a gazdasági minisztérium bejelentette: Szerbia havi háromezer Fiat típusú gépjármű szállítását tervezi az Egyesült Államokba.

Szerbiában az egyik legnagyobb gondot a munkanélküliség jelenti, amelynek aránya jelenleg 23 százalék. A legtöbb munkanélküli a Vajdaságban van, az északi tartomány munkanélküliségi rátája 25,9 százalék. Nyugat-Szerbiában és a fővárosban ez az arány valamivel 20 százalék alatt marad.