Az MNB előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést is magába foglaló piacfelügyeleti eljárást tartott az F-hold Kft.-nél (F-hold), azt vizsgálva, hogy a társaság végzett-e üzletszerűen jegybanki engedélyhez kötött hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. A vizsgálat feltárta, hogy a kft. nyereség, illetve vagyonszerzési céllal több magyarországi fogyasztó és vállalat részére – kamat kikötése mellett, illetve kamatmentesen – nyújtott kölcsönt rendszeresen, több mint 240 esetben, huzamosabb időn át, összesen mintegy 1,8 milliárd forint összegben. A jegybank nyilvántartásaiban azonban az F-hold nem szerepelt, illetve jelenleg sem szerepel, így nem jogosult jegybanki engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére Magyarországon. A jegybank – ideiglenes intézkedés keretében – ügyfélvédelmi okokból már a helyszíni ellenőrzés után, azonnali hatállyal megtiltotta a cégnek, hogy bármely pénzügyi felügyeleti engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Egyúttal közzétette a társaságra vonatkozóan az ügyfeleknek szóló felhívását honlapjának Figyelmeztetések menüpontjában és büntetőfeljelentést is tett az ügyészségen. Közölték: az eljárás során megidézett személyek között voltak, akik a megjelenési kötelezettségük ellenére nem jelentek meg a hatóság előtt és mulasztásukat utóbb sem mentették ki. Továbbá egyes természetes személyek az MNB helyszíni ellenőrzéséről tudomást szerezve az F-hold tevékenységével kapcsolatos informatikai eszközökről a bizonyítási eljárás szempontjából releváns bizonyítékokat töröltek. A törölt adatokat az MNB munkatársai később vissza tudták állítani. A jegybank ismételten felhívja az ügyfelek figyelmét arra: egy-egy szolgáltatás, termék igénybevétele előtt előzetesen mindig ellenőrizzék, hogy az adott szolgáltató rendelkezik-e pénzügyi tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, s így szerepel-e a jegybank nyilvántartásában. Az MNB ügyfélszolgálata, vidéki pénzügyi tanácsadó irodái, illetve honlapja minden szükséges tájékoztatást megadnak a szerződésük megkötése előtt érdeklődőknek.