
Számítógépek önálló tudattal – Mennyire távoli jövő?
Amint a Tőzsdefórum is megírta, a rendezvényen tizennégy magyar vállalat mutatkozott be, s az eseményen rész vett húsz hazai szakember is. Jóllehet a kiállításra kevesebb (kétszáztízezer) látogató érkezett, a szervezők mégis úgy értékelték: ezúttal a kevesebb többet jelentett, hiszen részt vett a seregszemlén a szakma színe-java.
Olivier Frese, a kiállítás igazgatója úgy nyilatkozott, működik az elmúlt esztendőkben kialakított üzleti koncepció, miszerint a nagyközönség a kapukon kívül marad, merthogy kizárólag a szakemberek számára rendezik meg a kiállítást. A közönség tisztán ,,profikból állt”, s külön eredményként értékelték a szervezők, hogy a kiállítás idején megrendezésre került konferenciákra háromezren látogattak el.
Snowdennek Amerikában lenne a helye
Az idei kiállítás sztárvendége Steve Wozniak, az Apple társalapítója volt. Sok látogatót vonzott a vele folytatott pódiumbeszélgetés. Nem véletlenül. Wozniak a többi között azt mondta: a NASA botrányt kirobbantott Edward Snowden szerinte az internet világának modern szabadságharcos hőse, akinek volt bátorsága az ideáljaiért feláldozni a karrierjét. Snowdennek nem az Oroszországba menekültek között, hanem Amerikában lenne a helye.
Megjelennek-e a közeljövőben az önálló tudattal rendelkező számítógépek, kérdezték Steve Wozniaktól, amire azt válaszolta: esetleg száz év múlva, talán. Egyelőre nem lát áttörést az önálló tudattal rendelkező számítógép kifejlesztésében. Még jó ideig szükség lesz az emberi agy, az emberi szellem intuitív képességére.
Megkérdezték tőle azt is, mikor írja meg a memoárját. Arra még várni kell egy ideig, válaszolta, jelenleg nincsen rá ideje, túlságosan is sokat utazik.
Interaktív asztallap
A mesterséges intelligencia kérdésköre, az ehhez kapcsolódó kutatások és fejlesztések persze meglehetős súllyal szerepeltek a kiállításon. A kaiserslauteni mesterséges intelligenciát kutató központ például egy intelligens asztallapot mutatott be. Egy kutatócsoport megoldotta, hogy egy okostelefon érintőképernyős felülete átvihető legyen különböző anyagokra. Az a gondolat rejtőzik az elképzelés mögött, hogy az ember egykor már nem használ majd számítógépet, hanem a környezetét alakítja át egyfajta komputerré, amely reagálni képes a viselkedésére.
Az asztallap szenzorai olyan pontosak, hogy mérni tudják a többi között, hogy mennyi vaj fogyott el a reggelinél. Az ismereteket elraktározza a rendszer, amely a fogyasztási adatok alapján akár diétás terv készítésére is képes.
Arcfelismerő rendszer
Egy másik fejlesztés az autózást kívánja automatizálni arcfelismerési alkalmazásával. Az arcfelismerő rendszer azonosítaná például a teherautó vezetőt, figyelné a reakcióit, a többi között azt nem aludt-e el. A nagyvállalatok már jó ideje kutatják, s eredményeket érnek el a vezető nélküli autózás lehetőségeinek kifejlesztésében. Ehhez az arcfelismeréses rendszert egy apró, de megtett lépésnek tekintik a szakemberek.
A CEBIT partnerendező országa, Nagy Britannia látványos technikai újdonságokkal fogadta a látogatókat. A brit kiállító terembe látogatók a Buckingham palotával találták magukat szemben. És, amerre csak járták egymás után London turistalátványosságaival találkoztak. Természetesen azok hologramjaival, amelyek arra is alkalmasak voltak, hogy ezeknek a látványosságoknak a részleteit is odavarázsolják az érdeklődők elé. A szakemberek tájékoztatójából kiderült, hogy ezt a technikát már múzeumokban is hasznosítják, az eddigi tapasztalatok szerint nagy sikerrel. A lélektana az a dolognak, hogy a turisták minél több személyes élményhez kívánnak jutni látogatásaik alkalmával.
Jogi kérdések az internetes autózásban
Az idei CEBIT-en erőteljesen megjelent az autózás is. A Volkswagen főnöke, Martin Winterkorn úgy nyilatkozott, az autókban már most is sok minden komputerizált. Ezek voltak az első lépések. A fejlesztések azonban abban az irányban haladnak, hogy a kocsik közlekedő internetes eszközökké is váljanak. Az autók képessé válhatnak a közlekedéshez szükséges adatok begyűjtésére és értékelésére, az autóvezetők, az útitársak, más autósok érzékelésére, ami persze a szakemberek szerint már most számos jogi kérdést vet fel.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.