Szabad a pálya a 4G fejlesztés előtt, beindult a Telekom
Hétfő délelőtt hirdette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szélessávra eddig nem használt frekvenciasávok nyertes pályázóit. A piac előzetesen nem volt túl lelkes, legalábbis erre utalt, hogy reggel eséssel nyitott a Magyar Telekom. Bár az egykor osztalékpapírként számon tartott részvény kurzusa alig egy hete is tudott negatív meglepetéssel szolgálni.
Négyen, vagyis a három magyarországi inkumbens mobilszolgáltató (Magyar Telekom, Telenor Magyarország, Vodafone Magyarország) és a DIGI szállt versenybe, a több frekvenciasávon meghirdetett, összesen 9 csomagért. Pár hete azt is megtudtuk, hogy a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közel azonos feltételeket ajánlott a csomagokra. Emiatt eleve arra számítottak az elemzők, hogy az ajánlati ár a szolgáltatók közötti verseny miatt bizonyos frekvenciacsomagok esetében mindenképpen magasabb lesz a minimumárnál.
A legnagyobb érdeklődés nyilvánvalóan a tőzsdei blue chipet kísérte. A piaci konszenzus alapján előzetesen előbb 40 milliárdra, később már 50 milliárd forintra becsülték azt az összeget, amelyet a Magyar Telekom a megszerzett frekvenciacsomagokért fizethet, de voltak 60 milliárd forint feletti várakozások is.
Többet fizetnek a vártnál
A Magyar Telekom végül 3 frekvenciacsomagra (A, D, E) szerzett jogosultságot, amiért összesen 59 milliárdot fizet. Első olvasatra látható, hogy konszenzus feletti az összeg. Ami arra utal, hogy a vártnál lassabban tudja leépíteni a cég az eladósodottsági szintjét addig a sávig, ami már komfortosnak mondható az osztalékfizetés szempontjából.
Jól emlékezhetünk még, hogy tavasszal a társaság nettó adósságállománya 328,3 milliárd forintra rúgott, ami 43,6 százalékos eladósodottsági rátának felelt meg. És a menedzsment 30-40 százalék között határozta meg azt a „komfortzónát”, amely már lehetővé teszi az újbóli osztalékfizetést.
Kulcsfontosságú frekvenciákat szereztek
Bár az aukció tétje az idei osztalék szempontjából elvileg az lehetett, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen fizetnie a Magyar Telekomnak. A piac jól fogadta a konszenzus fölött összeget. A reggeli gyengélkedés után szépen pluszba szúrt a kurzus.
Hogy miért a kedvező fogadtatás? Nos, elképzelhető, hogy a viharvert részvény megmaradt befektetői hosszabb távon gondolkodnak. És egy frekvenciapályázat nem éven belüli történet. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az elmúlt két hétben 30 forintot esett a kurzus, vagyis bőven árazták előzetesen a kockázatot.
Nem véletlenül fogadta kedvezően az aukció eredményét a piac – mondta Gyurcsik Attila, a Concorde vezető elemzője. Egyrészt, az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedtek az elemzői várakozások, azt illetően, hogy mennyit fizet a frekvenciákért a Magyar Telekom, s ehhez az újabb, nem hivatalos „konszenzushoz” képest nem kiugró a tényleges összeg. Másfelől, észre kell venni, hogy a társaság azokat a csomagokat nyerte el, amelyekre feltétlenül szüksége volt a 4G hálózat fejlesztéséhez a városokban.