Stagnál a lengyel munkanélküliség
A lengyel statisztikai hivatal (GUS) kedden azt közölte, hogy a ráta júniushoz hasonlóan júliusban is 6,1 százalék volt. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők 6,2 százalékot vártak. A regisztrált munkanélküliek száma júniushoz képest júliusban 3 ezerrel, 1 millió 29 ezer 500-ra bővült. Egy éve júniusban 5,2 százalék volt a munkanélküliség Lengyelországban.
A lengyel gazdaságot sem kerülték el a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai. A kormány legújabb, augusztus 20-án ismertetett előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) idén 4,6 százalékkal csökken az év elején várt 3,7 százalékos növekedéssel szemben. Tavaly a lengyel gazdaság 4,1 százalékkal nőtt. A kormány azzal számol továbbá, hogy az év végére 8 százalékra nő a munkanélküliségi ráta a múlt év végi 5,2 százalékról.
A kormány az idei évre eredetileg csökkenő rátát, 5,1 százalékot várt. Tavaly októberben 5 százalék, harminc éve a legalacsonyabb volt a mutató. A lengyelországi munkanélküliségi ráta 2003-ban 20,7 százalékon tetőzött.