
Stabil lábakon a bankrendszer
A szervezet kedden kiadott értékelésében kiemelte: a lengyel bankok veszteségfelszívó képessége javult, miközben átlagosan jobb a likviditási helyzet is. „2012 negyedik negyedévében és az első negyedévben a bankszektor eredményei továbbra is kedvezőek voltak, jóllehet a nyereségesség kissé csökkent.”
A jegybank által készített banki stresszteszt alapján a várható, elsődleges forgatókönyv szerint a lengyel bankoknak összesen 600 millió zloty (41 milliárd forint) tőkepótlásra van szükségük. Egy kedvezőtlen forgatókönyv megvalósulása esetén, azaz, ha az idei évre tervezett 0,8 százalékos növekedés után 2015-re 1,3 százalékos GDP-visszaesés lenne, a szükséges többlettőke mértéke 4,5 milliárd zloty lenne.
Decemberben még rendre 1,0 milliárd, illetve 4,3 milliárd zlotys tőkepótlást tartott szükségesnek a lengyel jegybank.