
Soha nem látott mértékben zuhantak a várakozások
A világgazdasági válság időszakában, 2009 első felében ugyan voltak már ennél lényegesen pesszimistábbak is a várakozások, de a GKI konjunktúraindexe egyetlen hónap alatt még sohasem csökkent 10 pontnál nagyobb mértékben.
Az üzleti szférán belül minden ágazat várakozásai drasztikusan romlottak, leginkább a szolgáltatásoké (mintegy 35 ponttal), legkevésbé az ipariak (mintegy 20 ponttal). Az iparban az elmúlt időszak termelésének, a termelési kilátásoknak és a rendelésállománynak – ezen belül az exportnak – a megítélése egyaránt sokkal rosszabb lett, egyedül a készletszintről alkotott vélemény javult kissé. Például a termelés bővülésére számító vállalatok aránya a márciusi 21%-ról 5%-ra zuhant, a termeléscsökkenéstől tartóké viszont 18%-ról 65%-ra ugrott. Míg az ipari bizalmi index tizenegy éves, az építőipari hétéves mélypontjára esett.
Áprilisban a mélyépítő cégek várakozásai összeomlottak, de a magasépítőké is érezhetően borúlátóbbá vált. Egyaránt durván romlott az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség és a rendelésállományok értékelése. A kereskedelmi bizalmi index is csak 2009 elején volt alacsonyabb a mostaninál. Az eladási pozíció, a rendelésállomány és a készletszint megítélése egyaránt sokat romlott. Míg az eladási pozícióval kapcsolatos pesszimizmus még távol van a 2009 márciusi történelmi mélyponttól, a rendelésállományt még soha nem látták ilyen alacsonynak a cégek. A márciusban még legoptimistább szolgáltató szektor áprilisra a legpesszimistábbá vált, bizalmi indexe megközelítette 2009 tavaszi szintjét. A leginkább a forgalmi várakozások romlottak.
A foglalkoztatási hajlandóság – amely az elmúlt több mint hat évben pozitív volt, vagyis a létszámbővítést tervező cégek aránya meghaladta a csökkentésben gondolkodókét – messze a negatív tartományba került, legnagyobb mértékben az iparban. Ugyanakkor 2009-ben ennél is sokkal kisebb volt a foglalkoztatási szándék. A magyar gazdaság jövőjének megítélése a foglalkoztatás megítélésénél is sokkal nagyobb mértékben zuhant, s megközelítette 2009 legpesszimistább hónapjaira jellemző szintet.
A lakosság pesszimizmusa a legnagyobb mértékben a várható munkanélkülség kapcsán erősödött, de a magyar gazdaság jövőjének megítélése is drámaian negatív lett. Az áremelési törekvés a kereskedelmi cégek kivételével – ahol összességében nem változott, de ezen belül egyaránt érezhetően emelkedett az áremelésre és -csökkentésre számító cégek aránya is – minden más ágazatban csökkent. Ugyanakkor megugrott a fogyasztók inflációs várakozása. Ráadásul jelentősen kedvezőtlenebb lett lakosság saját várható pénzügyi helyzetéről alkotott véleménye.
Az alábbi linken látható a GKI konjunktúraindex és összetevőinek interaktív grafikonja, amit bármely online kiadvány weboldalába be lehet illeszteni az oldalon található kód segítségével. http://gki.hu/vizzu/
Módszertani magyarázat:
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.
Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.
A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.
A GKI konjunktúraindex és összetevői, 2016-2020
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.