
Parkolnál? Júliustól változik a rendszer
Az eddigi 42 helyett 70 közterületi parkolási társaság területén lesz elérhető a mobilparkolás.
A három mobilszolgáltatón (Telenor, Telekom, Vodafone) keresztül továbbra is elérhető lesz a mobilegyenleg terhére történő, sms- és telefonhívás alapú, úgynevezett ad hoc mobilparkolás, azonban a három mobilszolgáltató közös behívószáma 810-ről 763-ra változik. Az a mobilparkoló autós, aki a 810-es számon kívánja elindítani parkolását, sms-t kap, amelyben értesül róla, hogy ezen a számon mobilparkolási szolgáltatás nem elérhető, valamint arról, hogy ad hoc mobilparkolását a 06 20/30/70 763 xxxx (a helyre vonatkozó számsor) számon indíthatja el.
Barion
A Barion az egyetlen olyan parkolásra alkalmas mobil alkalmazás, amelynek az előre feltöltött kerete másra is elköthető, akár mobilfizetéssel, akár web shopokban. Lehetővé teszi, hogy készpénz és bankkártya nélkül lehessen vásárolni, vagy egymásnak pénzt küldeni, online és okos telefonnal egyaránt. Forint alapú, és a Nemzeti Bank felügyelete alatt működik. Magánszemélyeknek ingyenes, kereskedőknek 1000 forint alatt ingyenes, 1000 forint felett pedig fix 50 forint, összegtől függetlenül. A Barion alkalmazással a mobil parkolás kötelező kényelmi díját a Barion a bevezetési időszakban átvállalja, így a kényelmi díj július elsején Barion fizetés esetén 0 forint lesz.
Az ország minden közterületi parkolási övezetében választható lesz mobilparkolási szolgáltatót: a három mobilszolgáltató mellett az Evopay, az Mpark, a Barion és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. is kínál különféle mobilparkolási szolgáltatásokat. Az ország ország mintegy 13 ezer, főképp a parkolóautomatákra kihelyezett tájékoztató matricáját lecserélik, az autósok az új matricákon minden mobilparkolási szolgáltató elérhetőségét megtalálják. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. telefonos ügyfélszolgálata június 30-tól a +36 36 889 889-es számon elérhető.
A szaktárca felhívta az autósok figyelmét arra, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerhez nem csatlakozott szolgáltatók – ilyen például az EME Zrt. – a törvényi szabályozás szerint a továbbiakban nem nyújthatnak közterületi mobilparkolási szolgáltatást. Szerződött és regisztrált ügyfeleiknek ezért még időben érdemes másik mobilparkolási szolgáltató partnert választaniuk.