Rendkívüli Hírek:

2023 szeptember 30

Óvatosak az amerikai vállalatok

A szervezet tagvállalatai hosszú ideje folytatnak üzleti tevékenységet Kínában, 57 százalékuk több mint 20 éve van jelen, míg több mint 20 százalékuk 11-20 év közötti időt töltött már el Kínában.

Szép nyereséget könyvelhettek el

A dokumentum készítői megállapították, hogy az idén a korábbinál kevesebb vállalat nyereségszintje magasabb a maga globális átlagáénál és kevesebben voltak azok is, amelyek kétszámjegyű bevétel növekedést könyvelhettek el. A vállalatok 61 százalékának volt a globális várakozással egyenlő, vagy annál magasabb a nyeresége. Tavaly ez az arány 75 százalék volt.

Mindazonáltal a felmérésben résztvevő vállalatvezetőknek több mint a 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kínai működése nyereséges, ami a USCBC-tanulmányok történelmében az eddigi legmagasabb arány.

Megfigyelhető, hogy a cégek növekvő számban sorolják Kínát piaci prioritásaik közé, miközben a kevesebben biztosak abban, hogy számukra ez lenne az első számú célország. A válaszadóknak mindössze a fele tervezi befektetéseinek bővítését, szemben a tavalyi 67 százalékkal.

A vállatok 70 százaléka jelezte viszont, hogy a munkabérek 5-10 százalék közötti megemelésére készül, míg 19 százalék 5 százaléknál kevesebbet szán erre. A 2012. évhez képest mindkét csoportban többen vannak. Mindemellett a cégek többsége létszámot is kíván emelni 2014-ben, csupán 8 százalékuk tervezi, hogy csökkenti dolgozóinak számát.

Élesedik a verseny

A kutatók tapasztalata szerint a verseny egyre élesebb Kínában, a legtöbb multinacionális vállalat, egyre több külföldi, valamint hazai állami és magáncéggel kénytelen a piacon osztozni.

Ezzel egy időben a külföldiek aggodalmukat fejezték ki a növekvő kiadások, elsősorban a meghatározó foglalkoztatási költségek miatt, továbbá azért, mert véleményük szerint a hazai cégek pozitív megkülönböztetésüknek köszönhetően egy sor területen előnyösebb helyzetet élveznek. Kifejezték: az elmúlt idők külföldieket terhelő problémái továbbra is megoldatlanok.

Az engedélyeztetésekkel országos, tartományi és alacsonyabb helyi szinteken egyaránt gond van, s a helyzet az üzleti élet szinte minden területére jellemző. A befektetési korlátok, a piacra kerülés akadályai az amerikai vállalatoknak továbbra is az egyik legnagyobb aggodalma. Annak az amerikai mintának a követését szeretnék elérni, amely szerint, ha egy külföldi vállalat az Egyesült Államokban befektet, vegyesvállalati formában működik, az az amerikai törvények és rendelkezések többsége szerint a helyi vállatokkal azonos elbírálásban részesül.