2025 május 05

Összhang volt a kamatdöntésen

A kamatcsökkentés mellett kiálló tagok körében nagyon erős konszenzus volt arról, hogy 25 bázisponttal kell mérsékelni az alapkamatot – tette hozzá Mario Draghi. A reálgazdaság és a hitelezési aktivitás gyengesége indokolta az Európai Központi Bank (EKB) kamatcsökkentését, illetve a likviditási eszközök laza voltának meghosszabbítását.

Mario Draghi bejelentette: legalább a jövő év közepéig érvényben marad a három hónapos és rövidebb lejáratú likviditási eszközök esetében a teljes és fix kamatszint melletti kihelyezés.

A döntés összhangban van a szervezet 2 százalékos inflációs céljával, hiszen a fogyasztói árak kellően lehorgonyzottak. A testület figyelemmel kíséri a gazdasági fejleményeket, és szükség esetén készen áll változtatni politikáján – tette hozzá.

Az Európai Központi Bank tárgyalásokat kezdeményez eszközfedezetű értékpapírok esetleges vásárlásáról. Az EKB elnöke ugyanakkor leszögezte, hogy nagyon kezdetleges állapotban vannak az erről szóló tárgyalások. Hangsúlyozta: az Egyesült Államokkal szemben az európai piacon a hitelezés 80 százaléka a bankrendszeren keresztül történik, és csak kis része a tőkepiacok révén. Ráadásul, az EKB nem léphet kormányok helyett, nem tisztíthatja meg a bankok helyett hitelportfoliójukat és nem finanszírozhat kormányokat – tette hozzá.

Az EKB ilyen helyzetben csak néhány hitelfajtába tud beszállni, így a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelekbe, illetve egyes lakossági jelzáloghitelekbe. „Kérdés, hogy miként lehet becsomagolni ezeket a hiteleket, hogy piaci árfolyamuk legyen” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért tárgyalnak majd az Európai Beruházási Bankkal, amelynek tapasztalata van ebben.

Az euróövezeti tagállamok jelentős eredményeket értek el a költségvetési konszolidáció terén, a jelenlegi, lassabb növekedés miatt nem szabad feladni ezeket az eredményeket. Úgy fogalmazott: mindig is világos volt, hogy a költségvetési konszolidáció rövid- és középtávon visszaveti a gazdaság teljesítményét. Ezeket a negatív következményeket azzal lehet a leginkább tompítani, ha a kormányzatok az adóemelés helyett kiadáscsökkentésre helyezik a hangsúlyt, illetve hiteles, strukturális reformokat is tartalmazó középtávú programokkal rendelkeznek. Arra az újságírói felvetésre, hogy a testület későn döntött volna az euróövezeti kamatszint csökkentéséről, Mario Draghi leszögezte: a mostani kamatcsökkentésnek erősebb hatása van, mintha azt korábban hozták volna meg.