2024 március 28

Orbán: csak biztonsági garanciának kell az IMF-hitel

Havasi Bertalan beszámolója szerint Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik.

A miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása szerint a zártkörű találkozón a kormányfő hangsúlyozta: az ország stabilan áll a lábán, az IMF-megállapodásra csak biztonsági garanciaként kell tekinteni. A kormány örül annak a fontos fejleménynek, hogy ezt már az EU is így látja. Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben, a mostani kormány politikája viszont nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni – mondta a kormányfő.

Magyarországnak ma már nem kell elfogadnia egy 2008-as, MSZP-IMF típusú megállapodást, mert hazánk erősebb lett, és szélesebb mozgástérrel rendelkezik – tette hozzá. Egy rossz megállapodás tehát már született, most egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozunk – mondta Orbán Viktor a jelenlévőknek a tájékoztatás szerint.

A kormányfő sajtófőnöke szerint a kötcsei találkozó résztvevői mindezek alapján egyetértettek abban, hogy ebben a helyzetben az IMF-fel kötendő megállapodás érdekében a magyar kormánynak saját megoldási javaslattal kell előállnia.

A kötcsei „pikniket” 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.