2025 május 26

Nyomás alatt a magyar multi

Öt horvát városban szervezett tiltakozásokat az INA egyik szakszervezete (INAS) a Mol tervezett lépései ellen. A megmozdulások hátterében álló „Légy vállalkozó” program, amelyet a szakszervezet 30 százalékos burkolt leépítésnek tart, az INA benzinkúthálózatát érinti. És lényegében a konkurenciához képest erősen túlfizetett tevékenység kiszervezését jelenti.

Ez a lépés beleilleszkedik abba az intézkedés sorozatba, melynek során először a menedzsment tevékenységét racionalizálták, most pedig az egyes alrendszerek kerülnek sorra – vélekedett Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Nem véletlen, hogy a szakszervezet a 2009-ben kötött INA-Mol részvényesi szerződés újratárgyalását követeli, ami szerintük nagyban felelős a jelenleg kialakult helyzetért. Ez a szerződés biztosítja ugyanis a Mol számára a menedzsment jogokat, annak ellenére is, hogy részesedése nem éri el az 50 százalékot.

Nem csak a szakszervezet részéről nehezedik nyomás a Molra. Emlékezhetünk, hogy Ivo Sanader volt horvát kormányfőt tavaly ítélték 10 év börtönre, többek között a Mollal kapcsolatos lefizetési botrány miatt. A horvát ügyészség az ügyet közvetlenül az ország EU csatlakozása után felmelegítette, mivel így már esélyét látják, hogy a Mol vezérigazgatóját vádlottként kihallgathatják az ügyben. A horvát kormány pedig a részvényesi szerződés újratárgyalását tűzte ki célul.

Kuti Ákos szerint a legrosszabb szcenárió az volna, ha a Mol teljesen elveszítené az INA-t, de ennek szerinte nincs igazán realitása.

Olyan híreket is hallani, hogy a Mol elleni újabb ügyészségi fellépés hátterében az orosz olajipari érdekek húzódnak, hiszen az INA közel 50 százalékos állami része Moszkvából nézve is értékes falatnak számít.

A Mol árfolyamát nem helyezték nyomás alá az újabb horvát hírek. Újdonságértéke ugyanis nincs annak, hogy a menedzsmentjogok birtokában a Mol minden szinten csökkenti a káderkifizető helyek számát az INA-ban. Ami kiváltja, mind a zágrábi politikusok, mind a horvát szakszervezetek ellenszenvét. A Mol részvényesek szempontjából azonban ezek értéknövelő intézkedések.

Kapcsolódó anyagunk:

Nem adják az INA-t