2023 szeptember 21

Nyeregben vannak a törökök migránsügyben

Tartós maradhat a folyamat

Az elemző kifejtette, hogy az Európai Tanács múlt csütörtöki brüsszeli ülése „egy hosszú folyamat kis állomása” volt, hiszen nem várható, hogy az unió hirtelen képes legyen dönteni nagy kérdésekben, ehhez a tagállamokban sincs meg az akarat. 

Gálik Zoltán kiemelte, hogy fel kell készülni arra, hogy ha ez a helyzet tartós marad, akkor Szerbia, Montenegró és Macedónia területén nagyon sok migráns maradhat, vagyis az EU-nak segítséget kell nyújtania ezeknek az országoknak, és ehhez tartós megoldásra lesz szükség.

Ennek megfelelően kell meghatározni a feltételeket

E régió országai mind az EU-ba tartanak, Horvátország pedig a schengeni övezetbe, így az uniónak a velük kötendő megállapodásokba bele kell foglalnia a migránsválság kezelésével kapcsolatos feltételeket is.

Kitért arra is, hogy „a nyitott kapuk elvét egyelőre nem látszik feladni Angela Merkel”, nem úgy tűnik, hogy a német kancellár az elmúlt hónapban mért 9 százalékos népszerűségvesztése bármilyen nagy változást hozott volna politikájában.

A szakértő emlékeztetett: novemberben választások lesznek Törökországban, és a migránsválság megoldásának kulcsa ez az ország, mert az unió felé induló menekültek javarészt a törökországi menekülttáborokból jönnek.

Dacos görögök
Görögország területi viták miatt semmi szín alatt nem hajlandó együttműködni Törökországgal az uniós külső határ védelmében az Égei-tenger keleti részén, ahol a legtöbb menekült átkel az EU területére. Erről Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt a napokban a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap szerint.

Most az EU-csúcson az unió akár a vízumkötelezettség teljes feladását is kilátásba helyezte Törökország számára, emellett hárommilliárd eurót ígért az országnak a menekülttáborok fenntartására, továbbá folytatódhatnak a csatlakozási tárgyalások – idézte fel Gálik Zoltán. Hozzátette: mindezekhez  az összes uniós tagállam egyetértése kell.

Magas lóról beszélhetnek
Gálik Zoltán szerint egyértelmű, hogy most nagyon jó alkupozícióban van Törökország, és ahhoz, hogy a migránsválság megoldódjon, „mindenképpen be kell vonni Törökországot”. Véleménye szerint egyelőre meg kell várni a törökországi választásokat, utána lehet majd látni, hogy mennyire valósulnak meg azok az ígéretek, amelyeket az EU tett Ankarának.

Drámai helyzet a szomszédos határon

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter vasárnap késő este arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni. Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, ahová valamivel hajnali két óra után meg is érkezett. A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi (Mursko Srediste) határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy „saját felelősségükre” megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ahol viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket.

A migránsok, akik között sok nő és gyerek volt, könyörögtek a szlovén rendőröknek, hogy engedjék be őket az országba, de a szlovén hatóságok nem tettek eleget ennek – számolt be a HRT helyszíni tudósítója. Hozzátette, hogy akik nem találtak rést a kerítésen, még kora reggel is horvát területen várakoztak, sárosan és vizesen, de voltak köztük néhányan, akik a közeli patakon próbáltak meg átúszni.

„It’s not your land, go back” (Ez nem a ti országotok, menjetek vissza!) – kiabálta egy rendőr angolul a hangosbeszélőből, miközben a hátérből kutyák ugatása hallatszott – jellemezte a riporter a helyzetet.

Vannak, akik átjutottatak

Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy (Banfi) körzetébe, amely közvetlenül a szlovéniai Lendva (Lendava) szomszédságában van. Mivel ott nem volt megerősítve a határőrizet, a migránsok gond nélkül átjutottak a határon – közölte a HRT.

Szlovénia azután döntött úgy, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután – a szlovén belügyi tárca közleménye szerint – Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a menekültek fogadásának leállításáról. Ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása.

Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a „status quo nem változik”, és csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére – a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe – vasárnap 4218 migráns érkezett. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.