2025 augusztus 03

Nőtt a Budapest Airport kapacitása

A helyettes szóvivő elmondta, az új épület 21 ezer négyzetméteres, amit kiegészít egy 32 ezer négyzetméteres forgalmi előtér, ahol akár egyszerre két Boeing 747 típusú óriásgépet is képesek kiszolgálni – tette hozzá, azzal együtt, a beruházás 16 milliárd forintba került.

Elmondta azt is, a közép-európai régióban évente mintegy másfél millió tonnányi légiárut mozgatnak meg, aminek jelenleg a 10 százalékát kezeli a Budapest Airport, és ezzel – Bécs mögött – a második helyen áll.

A cél, hogy növeljék ezt a mennyiséget, így a további fejlesztések is a kapacitás bővítésével járhatnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.