2023 december 03

Nőhet a háztartások vagyona az idén

2020 végén ugyan csökkent a lakosság fizetőképessége, de a tavaszi lezárásokhoz képest jól teljesített a gazdaság, a lezárások második hulláma nem okozott az elsőhöz hasonló visszaesést – írták. Ezt igazolja a lakossági fizetőképesség változása is, amely nem 2020 végén, hanem a második negyedévben érte el a mélypontját a közleményben feltüntetett adatok szerint.

A tavalyi utolsó negyedévben ugyanakkor így is jelentősen romlott a fizetőképesség 2019 azonos időszakához viszonyítva – közölték. Az Intrum által összesített fizetőképességi index 2020 negyedik negyedévében 36,1-re csökkent az egy évvel korábbi 50,1-ről. A 2020-as átlag 39, míg a 2019-es 53,2 volt, ami az egyik legmagasabb éves érték az elmúlt 10 évben. Az Intrum szerint Magyarország mostanra a kilábalási szakaszba ért, a második negyedévtől pedig fölgyorsulhat a fellendülés. Éves szinten jelentős mértékű növekedést várnak, de hangsúlyozták, hogy az infláció veszélyeztetheti a háztartások pénzügyi egyensúlyát, a hitelfizetési moratórium lejárta pedig a GDP-t és a munkanélküliséget is befolyásolhatja.

A bizonytalanságok különösen az alacsonyabb jövedelműeket érinthetik érzékenyen, ezért sok múlhat azon, hogy a döntéshozók enyhítik-e az inflációt, és megsegítik-e a rászorulókat – tették hozzá. Az elemzés a háztartások fizetőképességét az Intrum adatbázisa, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérései, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai alapján értékelte – olvasható a közleményben.