2024 június 21

Nógrádban is elindult az Ifjúsági Garancia Plusz Program

Közös európai uniós vállalás részeként elindult a fiatalok körében megjelenő munkanélküliség ellen küzdő Ifjúsági Garancia Plusz Program Nógrád vármegyében, ahol több mint 1500, 30 év alatti fiatalnak nyújtanak támogatást – tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi főosztálya pénteken.

A kormányhivatal 2027. augusztus 31-ig 3,81 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével 1524 fiatal anyagi támogatását vállalta a programban – írták a közleményben. Kifejtették, a megerősített Ifjúsági Garancia Rendszer lényege, hogy a program célcsoportjába tartozó 30 év alatti nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott szakmai, és ha szükséges, anyagi segítséget kapjanak a munkaerőpiaci helyzetük javításához.

Az Ifjúsági Garancia Rendszerben és az azon belül működő Ifjúsági Garancia Plusz Program keretében ehhez több formában is hozzájárulnak. A programban részt vevőknek csoportos és egyéni tanácsadások keretében biztosítanak foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokat, a munkaadónak bértámogatást adnak, ha 30 év alatti fiatalt foglalkoztatnak. A támogatás intenzitása a munkabér 50 százaléka (legfeljebb 250 ezer forint), időtartama pedig 4 vagy 6 hónap lehet a hátrányos helyzet függvényében.

Lakhatás

Lakhatási támogatást az a regisztrált álláskereső kaphat, akinek a lakóhelyétől több mint 60 kilométerre van a munkavégzés helye. Mértéke a legkisebb munkabér 70 százalékáig terjedhet.

Utaztatás

Utazási támogatást az a regisztrált álláskereső kaphat, akinek 60 kilométernél közelebb, de a lakóhelyétől eltérő településen van a munkahelye. Ennek mértéke minden 10 kilométer után a kötelező legkisebb munkabér 5 százalékának megfelelő összeg. A képzési támogatás a kötelező legkisebb munkabér legalább 70 százalékától, maximálisan a minimálbér 150 százalékáig terjedő havi támogatás nyújtható azon álláskeresőnek, aki a munkaerőpiacon történő elhelyezkedése érdekében képzésen vesz részt.

Vállalkozás

Vállalkozóvá válási támogatás címén 6 havi minimálbér és/vagy maximum a minimálbér 15-szörösének megfelelő tőkejuttatás igényelhető. A főosztály közölte: az Ifjúsági Garancia Plusz Program a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban működik.