2025 július 29

Nincs meglepetés – Az új kormány üzeneteit várják a piacok

A szavazatok számlálása még folyik, van olyan választókörzet, ahol annyira szoros a küzdelem, hogy bármerre billenhet a mérleg nyelve, ha egyetlen helyen bukik a kormányzó párt oda a kétharmad.

A Nemzeti Választási Bizottság vezetője a választást lezáróan tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a hivatalos végeredményt várhatóan április 12-én fogják bejelenteni a külföldön leadott és a levélben érkező szavazatok összeszámlálása miatt.

Az eredmények ismeretében a gazdasági elemzők azt várják, hogy a kormány az eddigi gazdaságpolitikát folytatja.

Beindul a növekedés

Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke az MTI-nek elmondta: az államháztartási deficitet, a 3 százalék alatti GDP arányos hiányt tartani fogja a Fidesz következő kormánya, 2015-től a hiány közelebb lesz a 2 százalékhoz, mint a 3 százalékhoz.

A növekedés megindul, a vállalati különadókat a kormány óvatosan elkezdi kivezetni a rendszerből. A bankrendszerben a pluszadókat várhatóan annak függvényében fogja a kormány csökkenteni, ha a bankrendszer elkezd hitelezni. A többlethitelért adócsökkentés várható, 2015-től lehet egy ilyen irányú elmozdulás – vélte Heim Péter.

Kifullad a centralizációs hullám

„Paradox módon azt gondolom, hogy a gazdaság centralizációjával ellentétben egy kicsit decentralizált gazdaságpolitikát fog folytatni a Fidesz” – mondta Heim Péter. Aláhúzta: 2015-től egyértelműen decentralizációra számít, a centralizációs hullám az idei év végével „ki fog fulladni”. Sokkal konszolidáltabb, sokkal decentralizáltabb gazdaság- és társadalompolitika érvényesül az idei évtől – elemezte Heim Péter.

Mit lép az új kormány?

Az első londoni elemzői értékelések szerint a héten várhatóan csekély piaci hatása lesz a Fidesz újabb győzelmének, amelyet a felmérések már hónapok óta jeleztek; a piaci szereplők most elsősorban a magyar kormány által az üzleti szektor felé tett gesztusokat fogják figyelni.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza kommentárjában úgy fogalmazott, hogy a közvetlen rövid távú piaci hatásoknál fontosabbak lesznek a valószínűsíthető „új gazdaságpolitikai impulzusokra” utaló jelek, például az, hogy Orbán Viktor a választásokat letudva „törekszik-e békekötésre” a külföldi nagyvállalatokkal. A Standard Bank londoni szakértője szerint erre szükség lesz, ha a kormány a beruházásokat „magasabb sebességfokozatra” kívánja gyorsítani, és ha emelni akarja a hazai össztermék (GDP) reálnövekedési ütemét.

Timothy Ash szerint fontos lesz az is, hogy a kormány szakítson a rövid távú gazdaságpolitikai „vészintézkedésekkel”, és térjen át megnyugtatóbb, stabilabb gazdaságpolitikára. A nagyvállalati szektor nem akar gyakori váltásokat, különösen nem az adópolitikában – hangsúlyozta az elemző.

Hozzátette: „az a személyes érzésem, hogy a Fidesz kevésbé erős kézzel fogja majd a gazdaságot, mint azt az elmúlt négy évben tette.” Úgy vélte: a bankrendszerben és az energetikában eddig látott állami szerepvállalást valószínűleg nem erősíti tovább a kormány. A pénzügyi szektor, az energetika, illetve a közműszektor olyan kiválasztott terület marad, ahol az állami szerepvállalás megmarad, míg a többi területről egyre jobban ki fog vonulni – fűzte hozzá Heim Péter.

A kis- és középvállalkozói szektor a mostani uniós időszakban jóval komolyabb támogatásban fog részesülni, mint korábban a szakértő szerint.

Kiszámíthatóbb gazdaságpolitika jöhet

Ádám Zoltán, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. vezető kutatója elmondta: Orbán Viktornak a vasárnapi választások utáni beszédéből arra lehetett következtetni, hogy a jövőben egy, az unió felé konszolidáltabb, kiszámíthatóbb politikát fog a következő kormány folytatni. A multicégek és a bankok továbbra sem járnak jól majd a kormány gazdaságpolitikájával, ha esetleg szükség lesz kiigazításokra, akkor várhatóan úgy gondolkodik majd a kormány, hogy rájuk rakja majd a terheket.

Továbbra is azzal számol a vezető kutató, hogy a növekedés az idén és jövőre is évi 2,2 százalék lesz, de várhatóan konszolidáltabb gazdaságpolitika valósul majd meg. Úgy vélte, a Fidesz eddig érvényesített gazdaságpolitikai modellje nem változik majd, és a gazdasági szereplők terheit sem csökkenti a kormány, de a hazai befektetőket, hazai cégeket próbálja majd helyzetbe hozni, illetve megnyugtatni.

„Nem gondolom, hogy az eddigi gazdaságpolitikai modell változik majd a jövőben, de minden bizonnyal konszolidáltabb, nyugodtabb hangnemben folytatódik majd a kormányzás, amely egy igen erős politikai felhatalmazást kapott a mostani választással” – emelte ki Ádám Zoltán.

Folytatódik a leszakadás

Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint a Fidesz folytatja azt, amit eddig tett. „A Fidesznek azonban nem volt gazdaságpolitikája, hatalmi céljai voltak, az állam és kliensei számára átrendezni a gazdasági rendszert” – tette hozzá. A Fidesz-kormány eddigi víziója az volt, hogy az állami szerepvállalástól, az egykulcsos adótól, állami tulajdontól lesz gazdasági növekedés, ezekhez a víziókhoz a választási eredmény tükrében ragaszkodni fognak – tette hozzá.

Időbe telhet az átállás

Magdalena Polan, a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza hétfő hajnali kommentárjában annak a véleményének adott hangot, hogy a Fidesz-győzelem gazdaságpolitikai folyamatosságra vall. A vezető elemző várakozása szerint ez különösen az alacsony államháztartási deficit melletti folytatódó elkötelezettséget jelenti majd, mivel az új kormány nyilván elejét akarja majd venni annak, hogy Magyarország ismét az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásának hatálya alá kerüljön.

A GS közgazdásza szerint ez az erőteljes költségvetési elkötelezettség kedvez majd a magyar állampapírok keresletének, különösen a külföldi befektetők részéről. Magdalena Polan ugyanakkor úgy vélekedett, hogy „a Jobbik támasztotta verseny” miatt a Fidesz is „nacionalistább alapállásra” helyezkedhet, és emiatt időbe telhet az átállás a még inkább növekedéspárti gazdaságpolitikára.

A rezsicsökkentés eddigi lépéseit megtartják, de a már bejelentetteken kívül nem lesz újabb csökkentés, a közfoglalkoztatottak számát az őszi választások után mérséklik majd – fűzte hozzá. Az idén nagyobb lehet az államháztartási hiány 3 százaléknál, de a kormány ragaszkodni fog a deficit 3 százalék alatti tartásához, a mozgástér szűk, így az önkormányzati választásokat követően kiigazításra lehet számítani.

A GKI-nál úgy vélik, a jelenlegi gazdasági növekedés átmeneti tényezőkből fakad, nem fenntartható, hosszabb távon csak 1,5 százalék körüli növekedés várható Magyarországon, a régió országai gyorsabban fejlődnek majd, és az eddig tapasztalt 10 éves folyamat, a leszakadás folytatódni fog.

Lesz gazdaságösztönzés

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is úgy vélte: a Fidesz eddigi gazdaságpolitikájának folytatása várható majd, azaz az államháztartást tekintve marad a 3 százalék alatti GDP arányos hiánycél elérése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb lenne az állami szerepvállalás – tette hozzá. Kiemelte: az adópolitikában nagy változás nem lesz, legfeljebb apró módosításokra lehet számítani, a gazdasági növekedés 2014-ben 2 százalék körül lesz.

Az elmúlt időszakban az állami beruházások, az állam fogyasztása jelentős szerepet kapott a gazdaságban, ez a jövőben is fennmarad. Az elemző arra számít, hogy a kormány egyfajta növekedésösztönző politikát is folytat majd, a gazdasági bővülés ösztönzésére különböző lépéseket vezet majd be, erősítik majd a kkv-szektort. Az olcsóbb hitel, a gyengébb árfolyam a kkv-szektort erősítheti a jövőben – mondta Török Zoltán.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.