
Nincs egyértelmű irány a tőzsdéken
Londonban a FTSE-100 mutató 4 ponttal, 0,06 százalékkal nőtt. Frankfurtban a DAX-30 index 12 ponttal, 0,13 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 2 ponttal, 0,05 százalékkal gyengült.
Mire figyelnek ma a piacok?
Délelőtt elvileg piacmozgató hatása lehet az euróövezeti infláció végleges februári adatának, de nagy meglepetésre senki sem számít. Az előzetes adat szerint 0,8 százalék volt az év második hónapjában az éves infláció az eurózónában. A pénzromlás üteme immár öt hónapja tanyázik az Európai Központi Bank által “veszélyzónának” titulált, 1 százalék alatti tartományban.
Elemzők a nyitás előtti komentekben enyhe esést vetítettek előre, miután a befektetők elsősorban azt figyelik, hogy a nyugati országok milyen szankciókat vezetnek be Oroszország ellen, miután a várt eredménnyel végződött a hétvégi krími népszavazás: elsöprő többség szavazott arra, hogy a térség Oroszországhoz csatlakozzon.
Mérsékelt plusz Budapesten
Budapesten ugyanakkor az ukrán helyzet miatt további esést már nem vártak hétfőre a nyitás előtt a piaci szereplők. Rácz Balázs, az Erste szakértője az emelkedést tartotta a legvalószínűbb forgatókönyvnek, s Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese is úgy látta, hogy pozitív hangulatban vannak a nemzetközi piacok. A krími helyzet a várakozásoknak megfelelően alakult, ezt már korábban beárazták a befektetők, kérdés, hogy nem erősödik-e tovább a konfliktus – mondta. A szakértő szerint itthon az Alkotmánybíróság devizahitelekkel kapcsolatos döntése lesz piacmozgató hír, ami a nap folyamán befolyásolhatja a kereskedés irányát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX – a várakozásoknak megfelelően – mérsékelt, 0,17 pontos emelkedéssel, 16 157,76 ponton nyitott hétfőn.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.