
Nincs alternatívája az Uniónak
Sir Mike Rake, a legnagyobb brit munkáltatói szervezet vezetője a CBI szerdai éves üzleti vacsorájára összeállított beszédében – amelyet a szövetség előzetesen ismertetett – hangsúlyozza: a brit EU-tagságról tervezett népszavazás alkotmányos ügy, amely a kormány hatásköre.
A brit üzleti szféra álláspontja azonban egyértelmű, az EU-ban szükségesek ugyan a reformok, de Nagy-Britanniának a megreformált unióban van a helye. A brit üzleti vállalkozások máris egyre erősebben hallatják hangjukat ebben a döntő jelentőségű kérdésben, de itt az ideje, hogy „még feljebb tekerjük a hangerőt” – fogalmaz a CBI elnöke.
Népszavazást ígért Cameron
David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök tervei szerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét. A tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna.
A brit kormány ragaszkodni akar ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg a gazdaságaik nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.
A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül vagy kívül akarják-e tudni hazájukat.
Jövő vagy múlt?
A CBI elnökének szerdai beszéde szerint azonban valójában a nyitottság vagy az elszigetelődés között kell majd választani, el kell dönteni, hogy Nagy-Britannia a jövőt akarja-e formálni vagy „visszavonul a múltba”.
Sir Mike Rake szerint senki nem állt elő eddig Nagy-Britannia EU-tagságának hiteles alternatívájával. A jelenleg forgalomban lévő alternatív elképzelések nem reálisak, mivel megvalósulásuk esetén Nagy-Britanniának csekély vagy éppen semmilyen befolyása nem maradna az Európai Unióban, viszont a költségeket továbbra is állnia kellene – tette hozzá.
A CBI vezetője a norvég vagy a svájci mintájú együttműködés lehetőségéről szóló felvetésekről kifejti, hogy Norvégia az EU-költségvetés tizedik legnagyobb befizetője, jóllehet nem is tagja az uniónak, Svájcnak pedig kilencévnyi tárgyalássorozat után sikerült csak részleges hozzáférést kivívnia az európai egységes piachoz.
Kellenek a külföldi munkavállalók
Az Európai Unió üzleti lehetőséget jelent 500 milliós egységes piacával és 21 millió vállalatával, a munkaerő szabad áramlása pedig különösen fontos a brit vállalatok számára – hangsúlyozza Sir Mike Rake.
A CBI elnöke szerint érthetők a bevándorlással kapcsolatos lakossági aggályok, de a brit gazdaságnak életfontosságú a szakképzett külföldi munkavállalók befogadása; nélkülük például a brit állami egészségügyi szolgálat sem lenne működőképes.
Tiltakozik az üzleti világ
Az üzleti szféra képviselői már eddig is többször felhívták figyelmet arra, hogy a brit gazdaság súlyos veszteségeket kockáztat, ha az ország kilép az EU-ból.
Nemrégiben a legnagyobb brit vállalatok vezetői – köztük Sir Richard Branson, a Virgin vállalatbirodalom alapítója és Nicolas Petrovic, a Eurostar szuperexpresszeket üzemeltető cég vezérigazgatója – közösen megfogalmazott nyílt levélben figyelmeztette a Konzervatív Párt által vezetett kormányt arra, hogy a brit gazdaság számára az EU-tagság a különböző becslések szélsőértékei alapján évente 31 milliárd és 92 milliárd font (13 ezer milliárd és 39 ezer milliárd forint) közötti többletbevételt jelent. Ez háztartásonként 1200-3500 font közötti éves jövedelmi plusznak felel meg.