Sötét mód ikon
2026 június 09
NGM: bejött a munkahelyvédelmi akcióterv

NGM: bejött a munkahelyvédelmi akcióterv

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a tavaly december és idén február közötti időszakban 502 ezer fő volt a munkanélküliek száma, ami az egy évvel korábbi 11,6 százalékossal megegyező munkanélküliségi rátának felel meg. Az egy évvel korábbihoz képest 23 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma a tavaly december és idén február közötti időszakban és meghaladta a 3,817 milliót. Az előző, tavaly novembertől januárig tartó három hónappal összehasonlítva azonban 37,7 ezerrel – a 15-64 évesek között 36 ezerrel – csökkent a foglalkoztatottak száma.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében kiemeli: az adatok alapján továbbra is pozitív tendencia érvényesül a kormányzati politikában kiemelt szerepet játszó foglalkoztatottság terén, mivel tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának több mint két és fél éve tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az NGM hangsúlyozza: kedvező tendencia, hogy mindkét nem esetében javultak a foglalkoztatottsági mutatók. Ugyancsak pozitívum, hogy a 15-24 éves korcsoport foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, míg az idősebb, 55-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya 1,2 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Ebben már érezteti pozitív hatását a kormány munkahelyvédelmi akcióterve, mely jelentős adókedvezmény érvényesítését teszi lehetővé a 25 év alatti és 55 év feletti munkavállalók után – jelzi az NGM.

Nyeste Orsolya, az Erste elemzője jelezte: szezonális hatásoknak tudható be, hogy az őszhöz képest 2012 decembere és 2013 februárja között csökkent a foglalkoztatottság. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a hosszabb távú adatok szerint 2011 végén – a szezonális hatások ellenére is – kisebb volt a visszaesés a foglalkoztatottak számában. Az Erste szakértője magyarázatként kifejtette, hogy tavaly nőtt a foglalkoztatás – amihez a közfoglalkoztatás szerepe is hozzájárult -, ugyanakkor vélhetően nem azokban a szegmensekben lett több embernek munkája, ahol ez tartósan fennmaradhatott volna. Összességében tehát a közmunkák kifutásával azonnal visszaesés jelentkezik a foglalkoztatottságban – húzta alá az elemző.

Nyeste Orsolya szerint – mivel tavaly év végén a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a bruttó hazai termék (GDP),- nem meglepő a mostani foglalkoztatási adat. Idén is csak lassú javulás várható a gazdaságban, így a foglalkoztatottak száma sem fog jelentősen nőni, nem várható áttörés. Erre csak akkor lehetne számítani, ha a versenyszférában is egyértelmű foglalkoztatásbővülés lenne. Az Erste előrejelzése szerint 2013-ban a tavalyihoz hasonló, 10,8-11 százalékos munkanélküliségi ráta várható – ismertette Nyeste Orsolya.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.