2024 április 19

Nem vitás, elég sok dinnye van Magyarországon

Tarpataki Tamás kiemelte, hogy Magyarország a negyedik legnagyobb dinnyetermesztő Európában Spanyol-, Görög-, és Olaszország után. „Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is világszínvonalú a magyar dinnye” – fogalmazott. Beszámolt arról is, hogy a korábbi években átlagosan 5 ezer hektárnyi területen termesztettek a magyar gazdálkodók dinnyét, amely terület tavaly mintegy ötödével csökkent a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok hatására. Hangsúlyozta, hála illeti a magyar gazdálkodókat, akik bevállalják a komoly kockázatokkal járó, sok élőmunkát igénylő dinnyetermesztést.

Az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, idén 2200 gazdálkodó 3700-3800 hektárnyi területen termesztett dinnyét. A hozamok „szépen felkúsztak”, 40-45 ezer tonna dinnye termett hektáronként, ami nagyon jó átlagnak számít – tette hozzá. Az árak alakulásáról annyit mondott, eddig 140-től 350 forintig többféle kilogrammonkénti árral találkozott. Beszélt arról is, hogy 2018-ban megalakult a Magyar Dinnyetermesztők Országos Egyesülete, így van egyfajta szervezettség, összefogás a gazdálkodók között, ami segít, hogy az árak is racionálisabbak legyenek.

Felhívta a figyelmet, hogy tavaly az agrártárca előírta, minden kereskedelmi egységben fel kell tüntetni az áruk eredetét. „Igyekezzünk olyan dinnyét vásárolni, amelyen fel van tüntetve, hogy Magyarországról való” – tette hozzá. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője arról beszélt, hogy 2017 óta kampányolnak a belföldi dinnyefogyasztás növeléséért. Idén az ország több pontján – a balatonvilágosi Strand Fesztiválon is – kóstolókat tartanak. A következő napokban a Veszprémi Állatkertben, a balatonboglári és a csopaki strandokon lesz szabadtéri kóstoló. Hangsúlyozta, hogy a dinnye egészséges, vitamindús, immunerősítő csemege. Szólt arról is, hogy a magyar gazdák mindig, a legnehezebb helyzetekben is helytállnak.

„Ha segíteni akarunk nekik, és tenni azért, hogy a kiváló minőségű magyar dinnye fennmaradjon, és ne járjon úgy, mint az egres, vagy esetleg a málna, eltűnve a hazai termesztésből, keressük és válasszuk a magyar dinnyét” – mondta.