
Nem remekelt a Goldman Sachs
A Goldman adózott eredménye 24 százalékkal, 1,72 milliárd dollárra, részvényenként 4,69 dollárra csökkent az egy évvel korábbi 2,32 milliárd dollárról, részvényarányosan 6,11 dollárról. Az elemzői várakozások átlagában nagyobb, 5,47 dolláros részvényarányos eredmény szerepelt a december végével záródott három hónapra. A befektetési bank bevétele 9,955 milliárd dollárra emelkedett. A Goldman a tavalyi utolsó negyedévben csaknem 500 millió dollárt tartalékolt jogi jellegű kiadásokra. A Goldman Sachs tavalyi profitja 7,9 milliárd dollárra esett a 2018. évi 9,86 milliárd dollárról. Najib Razak akkori malajziai miniszterelnök 2009-ben hozta létre az 1MDB-t a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében, de az alap többmilliárdos adósságot halmozott fel.
Az 1MDB-botrány 2015-ben robbant ki, a hatóságok szerint ugyanis a volt miniszterelnök és egykori munkatársai 4,5 milliárd dollárt tüntettek el az alapból 2009 és 2014 között, az összeg egy része pedig a volt kormányfő és családtagjai bankszámláján landolt. A maláj főügyész 2018-ban hűtlen kezelés miatt büntetőfeljelentést tett a Goldman Sachs ellen az 1MDB három, összesen 6,5 milliárd dollár értékű kötvénykibocsátásában ellenjegyzőként és főszervezőként játszott szerepével kapcsolatban. Az ügy kivizsgálásába az amerikai hatóságok is bekapcsolódtak.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.