2024 április 18

Nem okozott nagy károkat a földrengés

Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója azt közölte az MTI-vel szerdán, hogy a legtöbben betört ablakokról, leesett és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be. A szakember kiemelte: nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék.

Érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez. Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban a szerződéstől függ – tette hozzá, megjegyezve, hogy jellemzően a legegyszerűbb lakásbiztosítások is kiterjednek a földrengések okozta károkra. Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.

A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság, egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is. A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat – tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.