A fogyasztás vártnál mérsékeltebb csökkenését az OTE a cseh gazdasági növekedés első jeleként értékeli.
A klímaváltozás hatásának beszámításával az OTE módosította az első nyolc hónap áramfogyasztását is. Az új adatok szerint 0,8 százalékkal csökkent, holott eredetileg 1,3 százalékos csökkenéssel számoltak.
„A korábbi becslésekkel ellentétben ennek legvalószínűbb oka, hogy a gazdaság kezd élénkülni, ezt jelzi a bruttó hazai termék (GDP) negyedévenkénti alakulása, mérsékelt emelkedése, valamint az új ipari megrendelések értékének a növekedése” – olvasható az OTE közleményében.
Jövőre az OTE a csehországi nettó áramfogyasztás 0,5 százalékos növekedésével számol, 58,9 terrawattórára. A következő években pedig a gazdaság várható élénkülésével párhuzamosan emelkedik szerintük az áramfogyasztás is, a takarékossági intézkedések és az új technológiák alkalmazása ellenére.
Csehország évek óta több villanyáramot termel, mint amennyire szüksége van, tavaly 17,1 terrawattóra villanyáramot exportált.