Zelnik István, a nevét viselő budapesti aranymúzeum tulajdonosa augusztus 1-jén jelentette be: megvásárolná a vélhetően Polgárdi közelében előkerült, majd máig ismeretlen módon külföldre juttatott kincsegyüttest. A sok milliárdos befektetéshez a magyar állam hozzájárulása is szükséges lett volna, Magyarország ugyanis saját tulajdonának tartja a kincset, noha ezt az igényét az amerikai bíróságon nem sikerült érvényesítenie.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár válaszul közölte, hogy Zelnik István ajánlatát a kormányzat komolytalannak tartja, ehelyett abban bíznak, hogy a leletegyüttes az elmúlt években elvégzett jelentős tudományos háttérmunka révén kerülhet vissza Magyarországra.

„Őszinte sajnálattal vettem tudomásul, hogy a kulturális kormányzat részéről nem nyert kedvező fogadtatást a Seuso-kincsek kapcsán tett felajánlásom, s az ügy kapcsán méltatlan támadások érték a közjót szolgáló kulturális és tudományos projektjeimet, amelyeket saját vagyonból finanszírozok” – fogalmaz közleményében a műgyűjtő.

Mint felidézi, az akkori kulturális kormányzat egyetértésével, egy évnyi kutatómunkával és jelentős anyagi ráfordítással derítette fel a Seuso-kincsek státusát, majd megállapodott nyolc, köztük a legfontosabb tárgyat, a Seuso vadásztálat birtokló társasággal a tárgyak megvásárlásáról.

Zelnik István hangsúlyozza: az elmúlt egy évben bizalmas formában rendszeresen tájékoztatta a kulturális kormányzat vezetőjét, rajta keresztül a kormányt a Seuso-ügy állásáról; az adás-vételi szerződést is velük egyetértésben írta alá, amelynek másolatát a részükre átadta.

A New York-i bíróság döntése nyomán a tárgyak Magyarországon kívül a világban bárhol szabadon adhatók és vehetők, bár értékesíthetőségük a magyar állam jogigénye miatt nehezített – hívja fel a figyelmet a műgyűjtő, hozzátéve: a kincsekkel kapcsolatban Magyarország jogigényét az országon kívül sehol sem ismerik el.

Zelnik István emlékeztetett: kész lett volna a Seuso-kincseket magánvagyonából megvásárolni, és megérkezésük pillanatában az államnak adományozni. „Annyit kértem, hogy egy Andrássy úti palotában önálló múzeumot létesíthessek a kincseknek, kutathatóvá tehessem azokat, s vándorkiállításokat szervezhessek e felbecsülhetetlen értékű, a világ legnagyobb késő római kori ezüst műtárgyegyüttesének” – idézi fel, hozzáfűzve: mindehhez a kormányzatnak csak a megfelelő jogi formulát kellett volna megtalálnia, hogy az adományozót ne érhesse a bűnpártolás vagy az orgazdaság vádja.

„Az általam javasolt megoldás a Seuso-kincsek visszaszerzésére gyors és biztonságos, azzal a kormányzat által tervezett hosszú és költséges jogi úttal szemben, amelynek kimenetele nemzetközi szinten meglehetősen kétséges. Bár magyarként én magam is meg vagyok győződve róla, hogy a kincseket Magyarország területén találták és rejtélyes körülmények között kerültek ki az országból, de ezt az álláspontot külföldön nem fogadják el, mivel megdönthetetlen bűnügyi, régészeti és művészettörténeti bizonyítékok azt nem támasztják alá” – hangsúlyozza a műgyűjtő.

Zelnik István nyilatkozata végén közli: tudomásul veszi a kulturális kormányzat döntését a Seuso-kincsek ügyében, de az elutasító álláspont ellenére továbbra is felajánlja tudását és anyagi lehetőségeit a mindenkori kulturális kormányzat és Magyarország szolgálatában, amennyiben arra igényt tartanak.