A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Nem aratott osztatlan sikert, hogy Sobotka bedobja a törölközőt
Még a héten benyújtja lemondását
Döntését Sobotka azzal indokolta, hogy nem tudja tovább vállalni kormányában Andrej Babis kormányfőhelyettest, pénzügyminisztert, a koalíciós partnerpárt ANO elnökét, akit adócsalással vádolnak és Sobotka szerint a gyanút mindeddig nem tudta eloszlatni.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
A legegyszerűbb megoldás, a miniszter menesztése azért nem lenne jó megoldás, mert ez lehetővé tenné Babis számára, hogy a mártír szerepében tetszelegjen, ami fél évvel a parlamenti választás előtt árthatna a többi pártnak – magyarázta Sobotka, aki egyben a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke is. Babis megmaradása a kormányfőhelyettesi és pénzügyminiszteri tisztségében azonban számomra elfogadhatatlan. Miután a pénzügyminiszter vagyoni ügyeit a neki alárendelt adóhivatal vizsgálja, nincs semmi biztosíték arra, hogy objektív eredmény szülessen – tette hozzá.
„Kész vagyok benyújtani a köztársasági elnöknek lemondásomat, feltételezem, hogy még e héten.
Szeretnék ezzel szabad kezet adni a koalíciós pártoknak, hogy tárgyalhassanak a kialakult helyzet megoldásáról” – jelentette ki Bohuslav Sobotka, aki három éve áll a hárompárti cseh koalíciós kormány élén.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Babis a baj
Úgy vélte: amennyiben a CSSD, az ANO és a kereszténydemokraták (KDU-CSL) megegyeznének a kormánykoalíció folytatásában, meg kellene oldani a pénzügyminiszter személyének kérdését. Andrej Babis hivatalban maradása ellentétben van az összeférhetetlenségi törvénnyel – mutatott rá a kormányfő.
Sobotka előrehozott parlamenti választást sem tart kizártnak. Milos Zeman cseh államfő október 20-21-re írta ki a képviselőházi választást. A felmérések szerint a választás nagy esélyese az ANO, amelynek támogatottsága meghaladja a 30 százalékot, míg a szociáldemokratáké tartósan tíz százalékkal alacsonyabb.
Bizonytalan a helyzet
A Gazdasági Kamara nyilatkozatában attól tart, hogy a kormány lemondása után „bizonytalan helyzet” alakul ki Csehországban, amely legalább fél évig, az októberre kiírt képviselőházi választásig eltart. „Ez a bizonytalan belpolitikai helyzet veszélyezteti a jelenlegi gazdasági prosperitást” – olvasható a dokumentumban.
A nagyvállalkozókat tömörítő Ipari és Kereskedelmi Szövetség szerint a kormányfő döntése „nélkülöz minden koncepciót és felelőtlen”.
Felelőtlen lépés
„A kormány lemondása több szempontból sem jó hír a vállalkozóknak. A kormány azt ígérte a vállalkozóknak, hogy mandátuma végén némiképp enyhít azokon a terheken, amelyeket éppen ő rakott a vállukra” – mutatott rá a Gazdasági Kamara, amely szerint több országos jelentőségű projekt megvalósítása is a jövőbe tolódik, és Csehország több milliárd koronás uniós támogatást veszíthet el.
„A legnagyobb munkaadókat tömörítő, politikailag semleges szervezetként a kormányfő lépése kellemetlen meglepetés számunkra. Meglepett bennünket ez a minden koncepciót nélkülöző lépés, amely ráadásul az országgal szemben is felelőtlen” – jelentette ki Jaroslav Hasek, az Ipari és Kereskedelmi Szövetség elnöke.
A korona sem örült a hírnek
A kis- és közepes vállalkozókat tömörítő szövetség viszont úgy látja, hogy a gazdaságot már nem igen fogja befolyásolni a kormány lemondása, de Csehország külföldi megítélése „súlyos károkat szenved” – nyilatkozta Karel Havlícek, a szövetség elnöke.
Jirí Grund, az Exportőrök Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, hogy „fél évvel a választás előtt megdönteni egy kormányt abszurd dolog”.
A miniszterelnök bejelentése után a cseh korona jelentősen meggyengülve zárta a napot a prágai tőzsdén.