2024 április 20

Négyévi mélyponton a brit infláció

A statisztikai hivatal kedden bejelentette, hogy decemberben átlagosan 2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Novemberben 2,1 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában.

londoni_utca_121128A 2 százalékos decemberi infláció 2009 novembere óta a legalacsonyabb éves drágulási ütem, és éppen megfelel a brit kormány által a Bank of England, a brit jegybank számára előírt középtávú követendő inflációs célnak.

Londoni elemzők szerint ugyanakkor a brit infláció az idén valószínűleg ütemesen még tovább csökken, elsősorban annak eredményeként, hogy a közműszolgáltató cégek várhatóan érvényesítik a háztartási energiaárakban a szolgáltatókat terhelő környezetvédelmi adók nemrég bejelentett csökkentését.

Fokozatosan lassulni fog az inflációs ütem

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics az inflációs adatok keddi ismertetése után összeállított gyorselemzésében ennek alapján azt jósolta, hogy 2014 végéig fokozatosan 1,5 százalékra lassul a tizenkét havi brit inflációs ütem. A ház szakelemzői szerint ez azt is valószínűsíti, hogy a Bank of England monetáris tanácsa az idei év végéig a csaknem öt éve érvényes mélységi rekordon tartja alapkamatát, akkor is, ha a munkanélküliségi ráta a jegybank által a monetáris politika potenciális fordulópontjaként megjelölt 7 százalékos határszint alá csökkenne.

Rendkívűl enyhe a brit jegybank kamatpolitikája

Bank of England 121206A Bank of England – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja – 2009 márciusa óta tartja 0,5 százalékon alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord, a brit jegybank ugyanis alapítása, 1694 óta addig soha nem süllyesztette 2 százalék alá irányadó kamatát.

A Bank of England e rendkívül enyhe kamatpolitikát a 2009-es recessziós évben – fennállása óta ugyancsak első ízben – mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eredetileg 75 milliárd fontos keretét a bank már ötször emelte, és az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (csaknem 140 ezer milliárd forintos) eszközvásárlással az éves brit hazai össztermék (GDP) 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.

A munkanéküliségi adatokra fókuszálnak aa piacok

A piac nem elsősorban az inflációt, hanem a munkanélküliségi adatokat figyeli a brit monetáris politika előrejelzéséhez. Mark Carney, a brit jegybank tavaly nyáron munkába állt új, kanadai kormányzója ugyanis előretekintő útmutatásként nemrégiben kijelentette, hogy a bank addig nem veszi fontolóra a kamatemelést, amíg a brit munkanélküliségi ráta 7 százalék felett jár. Carney ráadásul egyértelművé tette, hogy az sem jelent majd garanciát a pénzügypolitika azonnali szigorítására, ha az állástalanok aránya e meghatározott küszöbszint alá csökken.

A legutóbbi statisztikai adatok szerint Nagy-Britanniában 7,4 százalék a hivatalosan nyilvántartott állástalanok aránya.