Sötét mód ikon
2026 június 09
Napirenden a jövő évi költségvetés

Napirenden a jövő évi költségvetés

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik, majd az interpellációk után az azonnali kérdések, illetve a kérdések következnek. Az előzetes napirend alapján várhatóan délután fél ötkor kezdődhet a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárszava vezethet fel.

Este szavaznak a fő számokról

Az Országgyűlés a tervek szerint két órával később kezdhet e heti zárószavazásaiba, ez idő alatt a költségvetési bizottság elkészíti a 2014-es büdzsé új, az elfogadott módosító javaslatok alapján átszámolt főszámait, amelyet a képviselők este hét óra után hagyhatnak jóvá.

A 2014-es év fő számai

A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékára csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.

A jövő évi büdzsé főösszegeinek elfogadása után a képviselők még módosíthatják a költségvetést, azonban ekkor már csak az egyes fejezeteken belül hajthatnak végre átcsoportosításokat.

30 jogszabályt módosítanak

Ugyancsak még ma hagyhatják jóvá a kabinet jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagját, amely harminc jogszabályt is módosít. A fideszes Gulyás Gergely pénteki tájékoztatása alapján ezen változtatások között fogadhatják el például, hogy a közelgő választási kampányban a pártok vezető tisztségviselői is felelősséggel tartozzanak a kampánypénzek elköltéséért.

A házszabály értelmében az erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot az indítvány záró vitájának végéig nyújthatja be az illetékes, vagy az alkotmányügyi bizottság. A záró vitát várhatóan meg is tartják, mivel a kormány vasárnap egy módosító javaslatban kezdeményezte annak pontosítását, hogy a pártoktól az egyéni jelöltektől átvett kampánytámogatásokat is csak elektronikus úton használhassák fel.

Zsebszerződések

A Ház az előző héten nem vette napirendjére, de az e heti üléstervben ismét szerepel az a szavazás, amely a köztársasági elnök politikai vétójára reagálna a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében, az október 28-án hozott törvény esetében.

országgyűlés parlament ülésterem 2Áder János azért küldte vissza megfontolásra a már megszavazott javaslatot, mert szerinte az államnak az alkotmányos alapokon nyugvó jogszabályokkal kell fellépnie a törvények kijátszásával született szerződésekkel szemben. Az államfő kifogásait az előterjesztő Nagy István (Fidesz) zárószavazás előtti módosító javaslatában kívánja orvosolni.

Beszámol az NMHH

A fentieken túl elfogadhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközlésről szóló tavalyi beszámolóját, valamint a nemzetiségek elmúlt két éves helyzetét elemző kormányjelentést.

A szavazások végeztével, az esti órákban, nagyrészt korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit bonyolítják le a képviselők, ekkor kerülhet napirendre a vatikáni szerződés módosításáról szóló vita is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.