Nagyon reggel van még Európának
Vegyes a kép
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,03 pontos csökkenéssel, 33 226,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest alig változott.
A londoni FTSE-100 0,03 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,04 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,05 százalékos pluszban kezdett.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
Keddi tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 13 cent (0,25 százalék) emelkedéssel 52,26 dolláron állt.
Maradhat az alapkamat
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a francia elnökválasztás első fordulója nyomán az európai piacokon kialakult optimista hangulat hatással lehet a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedésére is. Az OTP-papírok árfolyama tovább emelkedhet, a Mol is „kitörésben van éppen”, így adott a további emelkedés lehetősége – mondta Rövid Szabolcs.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint is tovább emelkedhet kedden a BUX index az általános jó hangulatban, a 33 500-as szint lehet a következő ellenállás.
Az Equilor vezető elemzője kommentárjában kifejtette, arra számít, hogy az MNB keddi ülésén ezúttal sem fog változni a kamatszinten. Szerinte érdemes figyelni arra, hogy az ülést követő jegybanki közleményben utalnak-e a későbbi lépésekre.
Európából nem jön sok adat
A kezdeti trendet elsősorban az alakítja, hogy a piacoknak elfogadható eredmény született vasárnap a francia elnökválasztások első fordulójában. Ennek hatására mindenütt emelkedtek a tőzsdemutatók hétfőn és a derűlátás a keddi ázsiai kereskedésben még mindig éreztette a hatását.
Kedd délelőtt nem várható érdemi európai makrogazdasági adat, és a délután ismertetésre kerülő tengerentúli adatok sem lesznek komolyabb befolyással az európai kereskedésre.
Innen indultak az indexek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,02 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 33 226,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt.
Hétfőn a FTSE 2,11 százalékos, a DAX 3,37 százalékos, a CAC pedig 4,14 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. Kedd reggel nyolc óra körül 21 cent emelkedéssel 52,34 dolláron állt a Brent olajfajta hordónkénti ára. Ugyanekkor az euró 1,0868 dollárra erősödött a hétfő esti 1,0852 dollárról.
Ázsiában jó a hangulat
Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden, és pluszban állt a még nyitva tartó börzék mindegyike is.
Kedden Tokióban a Nikkei225 mutató 1,04 százalékkal, 19 071 pontra nőtt. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX mutató 1,07 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. A már bezárt tőzsdék közül például a tajpeji 1,27 százalékos növekedéssel fejezte be a napot. Az ausztrál börze nemzeti ünnep miatt kedden zárva volt.
A tokiói tőzsdezáráskor még folyt a kereskedés néhány börzén a térségben, Hongkong 1,14 százalékos, Sanghaj 0,25 százalékos, Szöul pedig 1 százalékos növekedést jelzett.
Tokiói tőzsdezáráskor az észak-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 14 cent (0,27 százalék) emelkedéssel 52,27 dolláron állt.
Nagyot ment Amerika
Jelentős emelkedéssel zártak hétfőn este a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói a vasárnapi elnökválasztás hatására. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 216,13 ponttal, azaz 1,05 százalékkal 20 763,89 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 25,46 ponttal, 1,08 százalékkal szökött feljebb, és 2374,15 ponton zárta a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 73,30 pontot, 1,24 százalékot nyert, és 5983,82 ponton zárt.