Nagyon belehúzott a Morgan Stanley
Minden szinten növekedés
A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója szerdán kiadott gyorsjelentésében közölte, hogy nettó bevétele 9 milliárd 745 millió dollár volt a március 31-én végződött három hónapban, az előző negyedévhez képest 8 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 25 százalékkal emelkedett.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
Az adózott eredmény 1 milliárd 930 millió dollárt tett ki, ami az előző negyedévhez képest 16 százalékos, éves szinten pedig 70 százalékos növekedést jelent.
A részvényesekre jutó nyereség 1 milliárd 840 millió dollár volt, a tavalyi utolsó negyedévhez képest 22 százalékkal, 2016 azonos időszakához képest pedig 74 százalékkal nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 1,00 dollárra emelkedett a negyedik negyedéves 81 centről, illetve az egy évvel korábbi 55 centről.
Átrendezett portfolió
Elemzők a tényadatoknál gyengébb eredményeket vártak: 9,27 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 88 centes nyereségre számítottak.
A New York-i székhelyű pénzügyi szolgáltatót nagyban segítette, hogy befektetési banki és kereskedési bevételei jelentősen – éves szinten 40, illetve 57 százalékkal – ugrottak meg, mivel a befektetők az amerikai kamatemelés következményeként átrendezték portfólióikat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Még jobbat akarnak
A Morgan Stanley eredményei éles ellentétben állnak a fő rivális Goldman Sachséval, amely előző nap a kereskedésből származó bevételei erős csökkenéséről számolt be. A Morgan Stanley első negyedévi tőkearányos nyeresége 10,7 százalékra emelkedett az előző negyedévi 8,7 százalékról, összhangban James Gorman vezérigazgató azon ígéretével, hogy ezt a jövedelmezőségi mutatót 9-11 százalékra emelik 2017 végére.
A New York-i tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben a Morgan Stanley 1,92 százalékos nyereségben, 42,00 dolláron forgott, a novemberi elnökválasztás óta több mint 23 százalékkal emelkedett az árfolyam.