2025 július 28

Minden napra egy Volán-hír, jobb lesz ettől a közlekedés?

Az MNV csütörtöki közleménye szerint első lépésként 2012 végéig 7 régiós cég kialakítása történik meg, a Volánbusz és 6 regionális társaság (holding) létrehozásával. A Volánbusz Zrt., mint önálló régiót alkotó társaság működik majd tovább. A jelenleg működő Volán-társaságok pedig az adott régiós holding irányítása alá kerülnek, de jogi önállóságukat az átalakítási folyamat első szakaszában megtartják. A régiós átszervezés eredményeként kialakuló holdingok az eddigieknél hatékonyabb, versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja – hangsúlyozza az MNV.

A társaság hozzáfűzi: az új régiós társaságok az eddigi tevékenységük összehangolásával a jelenlegi működéshez képest hatékonyabban szolgálhatják a közösségi közlekedést, biztosítva ezzel a közpénzek és a költségvetési források eredményesebb felhasználását.

Az átalakítási folyamat egyik fő lépéseként a következő hetekben a Volán-társaságok közgyűlésein a jelenlegi vezérigazgatók más vezetői megbízást kapnak és kinevezik a régiós vezetőket. A személyi döntéseket az MNV Zrt. költséghatékony módon, a szakmai szempontok figyelembevételével, az érintettekkel közös megegyezésre törekedve készítette elő.

Ennek megfelelően az új régiós vezetők a Volán-társaságok jelenlegi vezérigazgatói közül kerülnek ki, a korábbi vezérigazgatók döntő többsége az adott társaságnál, a létrejövő holding vezetői struktúrájában segíti az átalakítást – derül ki a közleményből. Az átalakítás következő ütemében az MNV feladata a teljes fúzió megvalósítása, melynek eredményeképpen összesen 7 Volán társaság marad. Az iho.hu közlekedési szakportál szerdán írt arról, hogy kiválasztották az új regionális busztársaságok vezetőit, akiket két hét múlva neveznek meg hivatalosan.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.