2025 július 29

Milyen befektetési sztori van a választásokban?

2014 a választások éve a feltörekvő országok jórészében. Ez azt jelenti, hogy a Fed likviditásszűkítése, majd az orosz-ukrán konfliktus által a feltörekvő piacokon okozott negatív hangulat újabb lendületet kaphat.

A választások piacmozgató hatásait jól szemlélteti, ha megnézzük az ún. Törékeny Ötök, azaz India, Indonézia, Brazília, Törökország és Dél-Afrika helyzetét. Ez az öt ország nemcsak méreténél fogva igen meghatározó a feltörekvő országok között, de tipikus példája annak, hogy a szükséges strukturális reformok hiánya mekkora kárt tud okozni akkor, ha a piacokon tőkekiáramlás történik.

pénzfolyó_sxc 130901Politikai kockázatokkal is számolni kell

Az elmúlt években a Törékeny Ötök országai gyakorlatilag a Fed gazdaságélénkítése miatt a feltörekvő piacokra áramló pénzből finanszírozták növekedésüket, így ennek megvonása most igen érzékenyen érinti az adott gazdaságokat, és azt a középosztályt, amely a növekedésből leginkább profitált, most viszont fokozatosan csúszik egyre lejjebb. Ez pedig mind jobban ráirányítja a figyelmet a korrupcióra és a gazdaság gyenge teljesítményére, amit a társadalmi feszültségek, tüntetések jól mutatnak.

Mindegyik ország esetében az elmúlt hónapokban a tartósan magas külkereskedelmi hiány, és a deviza erőteljes gyengülése rákényszerítette a jegybankokat a kamatemelésre. A jegybanki szigorítás miatt azonban még inkább lecsökken a gazdaság számára elérhető forrás mennyisége, ez pedig azt jelenti, hogy szükségszerűen és súlyosan lelassul a gazdaság.

A törékeny helyzetet tovább fokozza, hogy a gazdasági kockázatokon felül a választások miatt most még politikai kockázatokkal is számolni kell. Míg azonban a tapering várható hatását könnyebben be tudták árazni a befektetők, addig a választások kimenetelét nem lehet egyértelműen előre meghatározni. Ez pedig eltántorítja a befektetőket, és inkább a kivárás jellemző. A választások tétje ezért igen jelentős.

brazil_pénz_reál_123rfLehetséges eredmények és hatásaik

Azokban az országokban (Brazília, Dél-Afrika vagy Törökország), ahol a kormányon lévő erők a várható győzelem miatt biztosnak érzik pozíciójukat, a politikai elit nem törekszik valódi strukturális változások, reformok megvalósítására. Márpedig ez a piac szempontjából egyértelműen negatív üzenet, hiszen azt mutatja, hogy az adott ország nem fog tudni hosszú távon fenntartható növekedési pályára állni. A befektetők elfordulását pedig a devizák folyamatos leértékelődése, valamint a már megtörtént (Brazília), vagy kilátásba helyezett (Dél-Afrika, Törökország, India) leminősítések egyértelműen tükrözik.

Lényegesen más a helyzet azonban India esetében, ahol májusban várhatóan az eddig kormányzó Kongresszusi Párt helyébe a sokkal inkább befektetőbarát politikát hirdető Nemzeti Demokratikus Szövetség léphet. A piacok láthatóan pozitívak a változással kapcsolatban, és már most kezdik beárazni a politikai változást, és az ezzel várhatóan megújuló gazdaság növekedési potenciálját.

Felejtsük hát el a feltörekvő piacokat?

A gazdasági kockázatokat súlyosbító politikai bizonytalanságok miatt mindenképpen érdemes óvatosnak lenni a feltörekvő piaci eszközökkel. Ez azonban nem azt jelenti, hogy el kell felejteni a feltörekvő országok befektetési lehetőségeit! Mivel az egyes országok gazdasági irányvonalai és fejlett országokkal való integráltságuk is igen eltérő, így nem a teljes feltörekvő piacot, hanem az egyedi befektetési lehetőségeket kell keresni.

„Véleményünk szerint ilyen vonzó befektetési sztori India, ahol a változások reményében egyre kedvezőbbek a gazdasági kilátások, és jó esély van rá, hogy az elmúlt évek 5% körüli GDP növekedése után India újra visszatér a 7-8% körüli növekedési pályára. India esetében ezért úgy látjuk, hogy egy új kormány, és az ezzel várhatóan megújuló gazdaság növekedési potenciálja kifejezetten érdekessé teszi befektetési szempontból az ázsiai országot a következő években” – hangsúlyozta ki Horváth István.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.